eldöntöd, hogy többet nem alszol, / amikor álmosodni kezdesz, véresre / harapod a nyelved. a kutyát sohasem / simogatod, de helyette mindig magadat / ütöd, így neveled hűségre. és ő követni / fog, és csaholni, még akkor is, amikor / magatokra gyújtod majd az erdőt

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredán. Költő, slammer, jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem hallgatója, a Bretter Kör elnöke. 2013-ban az I. Erdélyi Slam Bajnokság győztese, Látó Nívódíjas.

szelídítés

halkan szuszogsz, és abban bízol, hogy

az erdőben nehezebb megtalálni

a hang forrását, mert ez csak a tied,

és ez sosem lehet az övék. lopakodsz

a bástyáig,legalábbis így nevezed

a tölgyet, ami alatt az avarban találsz

a kutyakölyökre. simonnak kereszteled,

de már akkor megfogadod, hogy

sohasem fogod kettéfűrészelni.

legalább ingyen volt, gondolod majd,

de azért betörsz néhány ablakot

hazafele. amikor megnyalja a kezed,

nyüszíteni fog, mert megérzi rajtad

a fák kérgeit. neked ekkor zúgni kezd

a fejed, és megijedsz, hogy szöcskék

fészkeltek a hajadba, és úgy nézel rá,

mint akire rányitottak szex közben.

eldöntöd, hogy többet nem alszol,

amikor álmosodni kezdesz, véresre

harapod a nyelved. a kutyát sohasem

simogatod, de helyette mindig magadat

ütöd, így neveled hűségre. és ő követni

fog, és csaholni, még akkor is, amikor

magatokra gyújtod majd az erdőt.

gázolás

“így mindenik determinált”

(józsef attila)

nézd, hogy cipel ez a rázkódás,

ahogy belecsorogna a táj a

szemhéjunk alá, úgy keressük

a haladást, hogy függjünk össze

valahogy, bár egy függelék legyünk,

ugye, így is szokták mondani, de

mondd, mi leszünk, ha az autópályák

is kigurulnak alólunk, és csak a fogak

csattogása tart majd életben minket,

akkor csak a körömrágást hagyják

meg nekünk, csak ezt, mert innen

tudjuk, hogy vagyunk, a szorongásból,

és hogy magunkat faljuk fel, mert

amikor beül a fény a körömágyba,

ki kell pucolni azt onnan, nem szabad

túl tiszta, túl ragyogó legyen, mert

akkor nem fognak bízni bennünk,

és akkor megölnek, mert ugye

a bizalmatlanságban csak a halál

lakozhat, így szoktad mondani, ezt

mondtad akkor is, amikor mozdulatlanul

hevertünk a priccsen, úgy kerültek el

minket, mint a kidobott karácsonyfákat,

de most csak ez a száguldás van,

nehogy alaposan megfigyeljünk

bármit is, mert akkor azt hinnénk,

közünk van hozzá, az pedig

elviselhetetlen, úgyhogy most

haladunk, a fordász fele, aki majd

szépen elegyengeti a hajunk,

meg szépen legyünk felöltözve,

pedig a meztelenségben érzed

otthon inkább magad, de hogy

eltereljük a figyelmet, nagymamádról

kezdesz mesélni, hogy mindig kivette

a kezedből az ollót, mert te folyton

be akartad dugni az ujjad, és a lassú

másodpercekben stagnált az

ujjlenyomatod, és nézted, ha

levágnád, akkor nem ismerne

meg senki, ezt megtanultad a

bűnügyi filmekből, de hát akkor

pont az ujjad hiányáról azonosítanának,

ez volna a jeled, odaköltöznél az ujj

nélküliek városába, az lenne attól

kezdve a hazád, de úgyse mernéd

megtenni, sose mernénk, főleg most,

hogy így ráz az autó, de majd szépek

leszünk, kifésülnek, és betakarnak,

és akkor majd eljönnek sokan, és

körbeállnak, és sírni fognak magukért,

mert már nem lesz mit adjunk nekik,

majd lassan fognak járni és fenségesen,

mint a szarvasok, és mondom mesélj

még nagymamádról, teljen az idő,

mert nekem nincs miről mesélnem,

de szívesen hallgatlak, de te nem

találod már a szavakat, csak annyit

tudsz mondani, félsz, hogy összekulcsolják

a kezed, és egybenőnek az ujjaid,

és kimerevedik a gerinced, így nem

rághatod majd a körmöd, és összenőnek

az ujjaid, így nem mondhatod el senkinek,

ki vagy, mondom, ne félj, nincs mitől,

majd lerágom én minden körmöd,

ha kell a lábaidról is, hogy bárhol,

bármikor felismerjenek.