a vég felé rohanni / a legnagyobb izgalom, / hisz nem tudhatod, mikor érsz a célba. / ha odaérsz, / tudni fogod. / eljön tehát majd az idő, / mikor a tökéletesség nyugalmával / hunyod le a szemed, / de addig csak álmodj tovább

Miklós Norbert 1996-ban született Budapesten. Jelenleg a Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola végzős diákja. A FISZ Kömény líraműhelyének tagja.

a tökéletesség nyugalmával

csípős hűvös.

deák téri esték emlékei kavarognak fejemben.

foszlányok.

egy valaha volt egész ember kis darabkái csupán.

összetörten, összeforrni képtelen.

a döntések véglegesek,

de mi volna, ha változtatni akarnék?

kegyetlenség, hogy így kell véget érnie.

kedvetlen.

el se kezdődött még, hisz el se akar,

de már vége is.

visszafele halad az idő.

a vég felé rohanni

a legnagyobb izgalom,

hisz nem tudhatod, mikor érsz a célba.

ha odaérsz,

tudni fogod.

eljön tehát majd az idő,

mikor a tökéletesség nyugalmával

hunyod le a szemed,

de addig csak álmodj tovább.

boldogság, hajolj közelebb!

halk zongoraszó és melankolikus dúdolás

kísér a ki nem taposott ösvényen.

a fák halk susogása és a hideg fényű utcalámpák várják,

hogy végre valaki szóra bírja őket.

halk kattanás és hirtelen kissé jobban leszek;

már nem is fáj annyira édes-alma illatú elválásunk.

hullócsillagok nem léteznek,

a kívánságok nem válnak valóra,

kondenzcsíkom foszlik lassan semmivé.

elnyűtt sémák túrják ki

az ismeretlent,

mely utat mutat(hatna).

de most hideg van és sötét

és én kurvára fázom,

mert tudom:

isten úgy vet véget az életeknek,

ahogy elnyomok egy csikket.