Ha indulok ebben a fényben, / akár kiszámítható, akár megbízható, / átvágok a játszótér maradványain

Borsik Miklós 1986-ban született Budapesten. A JAK-füzetek sorozatszerkesztője, az ELTE doktori hallgatója. Prózaverseit, verseit többek között az Élet és Irodalom, az Új Forrás, az Eső és a Prae közölte.

Városkapu Kerber Balázsnak Ha bármiről, amit séta közben látok vagy meg tudok nevezni, leírom, milyen színű, nem jutok előre, csak lassan, szaggatom az utat, de száj és fogak nélkül a kövek sorát, a lapító földet meg nem bontanám. Ha indulok ebben a fényben, akár kiszámítható, akár megbízható, átvágok a játszótér maradványain, és kényes örömmel fogadom a lombok cselszövéseit. Amíg a fák nem tartanak a szavaktól, amiket tartogatnak, a könnyűség, bár az ingó koronába vitte a képzelet, az enyém lehet, vagy a testemé, vagy a testemé sem, csak elmondhatom róla, hogy itt van. Nem nézek fel. Nem figyelem a gyepet, az aszfaltot, sehol az esendő rajzot, az élek drága jelenét. Talán a metrókocsit várom, ahol a neon fénye minden kapaszkodóra töretlen csíkot illeszt. Vagy mégis megfojtanék egy árnyékot, amit néhány rugalmas ág vet. Pedig nem haragszom, csak éhes vagyok, és ha azt mondom, fojtogatás, az azt jelenti, hús, pedig ha azt mondom, árnyék, az azt jelenti, semmi, azt jelenti, illanó alak. Ha kirágom az éhség búvóhelyét, és a lyukon, akár egy reflektor, betűz a nap, mintha játszani szeretne hullámzó, nyálkás színpadon. Az árnyékot, akár a szelet, nem lehet megenni, és ennél nincsen szomorúbb. Csak az, hogy nem vette birtokba sosem, mégis a parké a végtelen türelem.