oda menj ahol már senki sem beszél hozzád / és ismer fel – menj át ezen a kihunyt / krátermezőn – menj át ezen az vízajtón / ami széles mint az éjszaka - Al Berto versei Urbán Bálint fordításában

Al Berto (Alberto Raposo Pidwell Tavares, 1948–1997) portugál költő. A 80-as, 90-es évek egyik legmeghatározóbb, legmarkánsabb és talán legapo­kaliptikusabb költői hangját képviseli a portugál költészetben. Összegyűjtött versei a közel 600 oldalas, monumentális O Medo (A félelem) című kötetben kerültek kiadásra, mely egészen a mai napig újabb és újabb költőgenerációk inspirálója és állandó referenciája. A demokratikus fordulat után kiteljesedő posztmodern portugál költészet megkerülhetetlen és emblematikus figurája.

Akherón

bevérzett az álmok forrása

hunyd hát le szemed és lásd

hogy a vágy már elapadt – nézd

hogy borítja be mocskos ezüst

a szerelmeseket csillogó

selymek tükrök és tüzek között

hol az órák suttogása elveszik

a szenvedély végzetes loncában

nézd

hogy védik egymást – hogy keresnek

tiszta spermát

és egy szó sem marad el vagy lesz kimondva

úgy mint azelőtt

nézd

hogy folyik szájból szájba

a föld mint a selyem

szomorú méregnektár

az ajkakon ahogy búcsúznak a háztól

az érzelmektől

a barátoktól

a jelentéktelen dolgoktól

és az utcától, amit nem látnak már többé

távol a világtól

a folyók sóvárgó tompaságában éjszakázva

utaznak a súlyos hajó padlóján kiterülve – mint az éter

lassan lépnek be a lerombolt városba

a pestises idő hasadékában

ami már nem tartozik hozzájuk

Pokol

az ordítás lebegő szárnyán tükröződik az idő

ehető fénye – polippá vált

kar rázza a száraz kórót

a hajnal vérében

ez a gyógyíthatatlan sebek csodavilága

a pokol

még álmodban is magányosan remegsz

az üvegen kopogó eső

és a zsalugáteren táncoló szél hangjára

sosem ismered fel saját átváltozásod

illanó párduccá – megtiltom neked

hogy sétálj

a fájdalmak és a bútorok felett

és hogy bosszút állj

az állatok ravasz csábítóján

Üzenet

figyelj rám

legyen tiszta a napod és

legyen erőd minden fénysarkon

elég táplálékot gyűjteni saját halálodhoz

oda menj ahol már senki sem beszél hozzád

és ismer fel – menj át ezen a kihunyt

krátermezőn – menj át ezen az vízajtón

ami széles mint az éjszaka

hagyd hogy beborítsanak a kassziopeiafák

és hogy a savmarta őrült mogyorók

kiemelkedjenek a repülés szédületében – hagyd

hogy az ősz elhozza a madarakat és a méheket

hogy az éjszakát

szűk szíved édesében töltsék – hagyd

legyen tiszta a napod

és a bőrön túl építs egy sóboltívet

örök menedéket – hol meghúzza magát a tenger

az éjszaka illanó látogatója

ne feledd a fénnyel rakott hajót

a poros vágyakkal – ne feledd az aranyat

az ébent – a hatvan halálos tablettát

reggelire

Urbán Bálint fordításai