Júliusban különösen / Tolakodóak a vasárnap reggelek / De másnap már úgysem / Emlékszik az ilyesmire az ember / Vagy csak úgy tesz

Csepregi János 1980-ban született Pécsett. Költő, író. Felsőfokú tanulmányait a pedagógia, a teológia és a mentálhigiéné területén végezte. Kötetei: Mindennapi legendák (novellák), Ímé, a test... (versek), Az amerikai fiú (regény). Előkészületben: Morgenstern tiszta papírra - 1942 (versek).

Júliusban különösen I.

Júliusban különösen

Tolakodóak a vasárnap reggelek

Nincs óvatos távolságtartás

Nincs kamaszos kapcsolatkeresés

Zavartan elkapott tekintet

Hátak mögött összeérő nyirkos tenyerek közt hideg

És ragacsos izzadtság cseppekben

Rejlő szelídség

Félig remélő

Félig lemondó mosoly

Félszeg harapás az alsó ajkadon

Amitől újra meg újra szivárogni kezd

A silány fröccsé hígult vér

A tiéd

Az enyém

Vagy mindkettőnkké

Vagy azé a fiúé

Aki majdnem fellökött

Mikor a metróra vártál

S akire még haragudni sem maradt időd

Olyan gyorsan szaladt át

Testén a szerelvény

Épp a piacról indultál haza

Kár lett volna azokért a szép tojásokért

Nem értetted

Aztán bosszankodtál kicsit

Mert csak sokára jöttek a pótlóbuszok

Júliusban különösen

Tolakodóak a vasárnap reggelek

De másnap már úgysem

Emlékszik az ilyesmire az ember

Vagy csak úgy tesz

Vagy csak úgy teszel

Egyszerűen csak letagadod

Le az egészet kurvára

Ahogy én is tenném

Mint annyiszor

Mikor még volt aki kérdezett róla

Mikor még volt mit kérdezni

És volt hozzá elég akarás

Egyedül az ízét érzed szüntelen

Hiába a leengedett redőny

Az összehúzott függönyök

Júliusban különösen II.

Júliusban különösen

Tolakodóak a vasárnap reggelek

Irritálóan közeli és bosszantóan kék az ég ilyenkor

Körülölel és magába zár

Magzatát fojtó emésztő méh a tér

Furcsa kinövések a zörgő csontú fák és bokrok

Finom ringásukkal illetlenül törik a bágyadt csendet

Meg és össze

Újra meg újra

Valami megváltozott

Valami végleg

Már nem incselkedik játékosan

Nem fürkész tekintetével

Míg szelíden bőrödhöz ér

Hanem akar és parancsol

Csikorgó fogakkal

Figyel

Mint akit megcsaltak

De maradni akar mégis

Még akkor is ha gyűlöl

Ha gyűlöli engesztelhetetlenül

Hogy nincs pillanat mikor újra ne élné

Azt a percet a kimaradó lélegzet mögött rejlő űrt

Ahogy a kereszthuzat a fürdő ajtaját félig kinyitja

S ő oldalazva lép az előszobába

Kezében szatyrokkal

Ujjai kifehéredtek

A nejlon szorításától

Aztán egymásra néztetek

És mindketten tudtátok

Torz szövetséggé olvaszt benneteket az árulás

Júliusban különösen III.

Júliusban különösen

Tolakodóak a vasárnap reggelek

Amíg a néptelen utcán hajtod a bringád

Füledbe egy idegen olvassa könyvek sorait

Imák mantrák receptek és használati útmutatók

Talán Vonnegut

Talán Ottlik

Talán Jézus szavai

Egy másik világban

Tőled távol teremtő igék

A zene elvonná a figyelmedet az útról

Az útról amin végig kell menned

Végig

Hiába utálod

Hiába maradnál

Egyedül

Eltemetve

Élettelenül

A fákhoz láncolva

Fehérre festett kerékpárok

(Mert baleset után így mondják

Így hivatalos és komoly)

Csodálod és irigyeled mindegyiket

Milyen jól tartják magukat

Gondolod

Hiába az eső

Hiába az alkatrészeket dézsmáló gyerekek

(Bezzeg a tieid)

Az ütközés ami mindent megváltoztat

Jézus

A folyton elmaradó feltámadás

Hiába könyörögsz minden reggel

Hogy válassza szét végre a velőt és a csontot

Szakítsa ki mulandó testedből

Bezúzott könyvek lapjaira

Nyomtatott lelkedet

Imáid válasz nélkül maradnak

Tekinteted elhomályosítja

Az aszfaltból áradó kátrányszagú meleg

Júliusban különösen IV.

Júliusban különösen

Tolakodóak a vasárnap reggelek

Épületek üvegfaláról vigyorog rád a Nap

Élvezi szenvedésedet

Minden sóhajod győzelem

Minden bosszúságod újabb ok az örömre

És te nem tehetsz ellene semmit

Hiába fognál téglát

Hiába érzed a szögletes testet

A zavaróan egyértelmű kontúrokat

Már most is

Hiába képzeled el időről időre

Milyen volna eldobni teljes erővel

Bezúzni mindent

A változatlanságot

A kitartó hőséget

A perzselő fényt

Az elinflálódott napi középhőmérsékletet

Az elcseszett házasságodat

A tudatot hogy egyedül te vagy csak kint

Mindenki mást elrejtenek a házak

Nincs

Nem maradt már semmid

Egyetlen felkiáltó- vagy kérdőjel

Hogy kikezd vérlázító önelégültségét

Hogy megingasd a gyűlölt kijelentő módot

Hogy összetörd torz és szenvtelen állításait

Amivel halhatatlanságát hirdeti

Hiába hamis Isten

Mégis hatalma van feletted

Teljes súlyával telepszik rád

Hogy finom kegyetlenséggel

Hogy végtelen szelídséggel szorítsa ki belőled

Az élni akarást

Hozza tudomásodra

Nem vagy több

Akaratának kiszolgáltatott

Alávetett jelentéstartalomnál

Pont ahogy anyád ölelt

Amikor belázasodtál

Apró ökleiddel hiába ütötted az arcát

Júliusban különösen V.

Júliusban különösen

Tolakodóak a vasárnap reggelek

Amilyen nagymama dunnája volt

Amit mosolyogva terített rád

Csak hogy meg ne fázz

Amit még akkor is húzott maga után

Húzott kifelé egyre a szekrény gyomrából

Mikor már állandóan és csillapíthatatlanul

Szivárgott kötései alól a vér

Mert az egészség az első

Pergette egyre

S te még most is rettegsz minden éjszaka

Nehogy elnyomjon az álom

Valahol olvastad

A fulladásos halál a legkegyetlenebb

Haragszol a rád boruló csendre

A túlzottan éles körvonalakra

A Nap mindent látó tekintetére

A levelekre amik folyton kevésnek bizonyulnak

Ahhoz hogy megvédjenek

Hogy senki nem jár az utcán

Hogy én sem megyek

Hogy szándékodtól és akaratodtól független

A változás

A hely változása

Az idő változása

A mi változásunk

Hogy valamiért magam akarok a legrövidebb

Út lenni A és B között

De te bárhol szívesebben lennél

Csak C-től minél távolabb

Mert kell

Mert muszáj

Mert ami van az sohasem elég

Vagy elég jó

Mert a csontjainkban ott van a telhetetlenség

Hogy kevés az a harminc ezüst

Osztozni viszont egyikünk sem akar

Hogy túl sok három nap

Egy hűvös barlangban holtan

Pláne ebben a nagy melegben

Hogy másnak kevesebb is elég lett volna

Biztosan

Hogy ez igazi pazarlás

És pofátlanság egyébként is

Az meg ugyan kinek jó