Az árnyékok mostanában / megnyúlnak és elfogynak reggelente, / amikor melléd bújok melegedni / pont ebben a megállóban.

Sajátos szimmetria Az árnyékok mintha áprilisi reggelek megnyúlt búbos kemencéi lettek volna. Szigorú rendben álltak egymás mellett, mintha ugyanazzal a fegyelemmel próbálnák kordában tartani a belső tüzet. Az üreges oszlopok belsejéből felszálló betonszürke füst ívet rajzolt a várakozó emberek köré, a tűztér sajátos szimmetriáját a sínek párhuzamossága bontotta csak meg. A kemencetestek és az útszéli korlát közti sutban bújtam el, én is a villamost vártam, hogy háromezer-négyszázötödszörre próbáljalak megtalálni, hátha pont akkor pont azt az ajtót választod, amit Kamaraerdő felé tartva én. Pedig csak melegedni vágytam az árnyékok között azokon az oszlopokon egyensúlyozó reggeleken, amikor a háromszögletű üvegtetők alá beálltam, hátha te is pont akkor pont azt a tetőn megtörő fénygörbét választod, amit akkor én. Az árnyékok mostanában megnyúlnak és elfogynak reggelente, amikor melléd bújok melegedni pont ebben a megállóban. Az oszlopok belsejéből felszálló füst ívet rajzolt körénk, lábunk alatt a beton mintha húszoldalú kockákra tört volna, hogy semmi se törhesse meg a tűztér sajátos szimmetriáját. Félig egészen Az ismerős járomcsont tűnt fel először majd a lépések mozdulata, a halk és tapintatos surrogás. Olyan volt, mint mikor az ejtőernyős buborékok a víz alatt hirtelen eloszlanak egy tenyértől. Aztán egy pillanat múlva a borosta fekete-őszes erdejében találtam magamat. Csendes esődben tábort vertem. Úgy érkeztem világodba, mint ahogy a kontaktlencse a helyére csusszan. Te minden követ mohával és puha levelekkel takartál el, magadat is megpróbáltad, de végül előmerészkedtél a rejtekedből. * A folyó mellett kerítést építettünk, a kiskapu nyikorog, és a víz felé kígyózó út kövei billegnek, mikor félig lelóg a lábunk. Mi is állandó mozgásban vagyunk és hullámzunk, és mellkasod csupasz foltjainak táncát levegővételkor meg kell jegyeznem, mert néha elfelejtelek. Olyankor megismétled a szavakat és a mozdulatokat is tudod, hogy amőba-memóriám körbefon, nem távozok, nem távozol, csak félig lelógunk, mintha puha inda lenne körénk fonva, közeledünk magunkhoz, egymáshoz, a folyóparti kerítéshez a kapuval, félig billegünk, félig egészen. Csombor Rita 1985-ben született. Középiskolai magyartanár, PhD hallgató a Szegeden. Első verseskötete 2018-ban jelent meg Smink nélkül címmel a FISZ Könyvek Sorozatban.