Ölebek szimatolták körbe a / megbarnult foltot, még napok / múlva is, séta alatt. Később / vad kóborlók jöttek, némelyikük / csörgő láncot húzott maga után /az éj csendjét megkarcolva.

A kisvárosi elit

Nem férsz be, burzsoá. Nem fér be a lélek.

(Térey János)

A kisvárosi elit nem vegyül a néppel, nem látod őket az előkelő éttermekben, ahová belépni sem mersz, a kocsma, a strand, a sportcsarnok számukra tabu, mert a kisvárosi burzsoázia láthatatlan, mintha nem is itt élnének. Vajon hol vásárolnak, ha sem boltokban, sem a piacon nem fordulnak elő. Talán a cseléd vagy a kertész intéz számukra mindent. Közösségi oldalakon villognak, télen síelni mennek, vagy mediterrán szigeten sütkéreznek a tengerparton, rákok, homár és márkás borok társaságában múlatják az időt. Nem úgy, mint ifjúságotok idején, amikor még együtt buliztatok, együtt kocsmáztatok, filmklubba jártatok. Házibulis másnap reggel a piacon együtt faltátok a sült kolbászt, ropogós héjú lágy kenyérrel, ecetes paprikával. Akkor még nem posztoltak ezerszámra képeket a nyaralásokról, telelésekről, a családról, pucér képeket a kisunokákról, leánygyermekről, a pedofilok és perverz kukkolók nagy örömére, mert csak a család. Távolabbi horizontra nem vetik tekintetüket. Aztán kiderül persze, hogy honnan a felemelkedés, a mihez való igazodás a kulcs, lélek nem szükségeltetik. Amikor megunod a naponta nyomatott happy életérzést, lejössz a követésükről. Nem irigységből teszed, csak aggódsz értük, hová vezet mindez egyszer. Mivé lett a hajdani vagányság, amikor nem volt még kivagyi egyikük sem. Nem találjátok már a közös hangot. Hogy is lehetne, hiszen ők fenn röpködnek a business osztályon whiskyt kortyolgatva, míg te itt bicajozol a földön, veszélyesen kalandozva kocsmától kocsmáig.

Végül

Már besötétedett, ezért csak másnap láttad meg véredet a járda grafitszürke szalagján. Ölebek szimatolták körbe a megbarnult foltot, még napok múlva is, séta alatt. Később vad kóborlók jöttek, némelyikük csörgő láncot húzott maga után az éj csendjét megkarcolva.

Így jönnek majd érted is.

Ahogy az almát kifényesítve nyújtotta át, ahogy a kemencében sült hatalmas kenyeret megszegte, ahogy a hajnalban fejt friss tejből tejeskávét tett elétek a reggelihez, ahogy a dohányt egyelte, ahogy a szőlősorok közt horolt, és ahogy kézzel szedte le a krumplibogarakat a levelekről, ahogy az Isonzónál meglőtt nagyapáddal zsörtölődött a bagó miatt, ahogy tiszta, friss vizet húzott a mély, kerekes kútból, ahogy a sparhelten a dézsában fürdéshez forralta, ahogy felült veled búcsúkor a ringlispílre, ahogy mézeskalács szívet tett a művirág mellé, azok az utánozhatatlan sütemények, a habart bableves, hogy elsőként kelt és utolsónak feküdt le, soha egy rossz szó, ahogy felnevelt kilenc gyereket, nem tud úgy hallgatni már senki ott a bakonyi temetőben, mint nagyanyám, Fehér Anna. Nyirán Ferenc 1951-ben született Debrecenben. Kötetei: Apróságok kicsiny tárháza (2016 Műút könyvek); Kentaur (2018 Napkút kiadó).