Olyan vagyok, mint egy zacskó / amit vízzel töltenek meg. / Összevissza mozog, ahogy felemelik, leteszik / mindig más alakban / és mindig mások.

Úgyis minden

A harmadik sör után már alig fáj a nyakam pedig részegen is csak azt figyelem ki kinek a kezét fogja. Mindig a helyemen vannak mások mellett az emberek.

– de én nem megyek én nem megyek –

Tegnap, miután felkeltem majdnem lezuhanyoztam, és majdnem elolvastam a listát a napi teendőimről. Este egyet húztam ki: - - - - - - - -

Ma meghívtak egy rétre ahol senki nem nézhet a mellette ülőre.

– de én nem megyek én nem megyek –

Ugyanebben az álmomban kaptam egy üzenetet („Fontos vagy.”) valakitől, akinek tényleg fontos voltam egy vagy fél évtizede. Megtudtam, aznap éjjel több ismerősöm is régi szerelmekkel álmodott.

Főleg olyanokról, akikre – ezért vagy azért – kellemetlen emlékezni.

– de én nem megyek én nem megyek –

Olyan vagyok, mint egy zacskó amit vízzel töltenek meg. Összevissza mozog, ahogy felemelik, leteszik mindig más alakban és mindig mások.

– de én nem megyek én nem megyek –

A napi teendők helyett újabban azt írom fel jegyzetpapírokra hogy kivel töltöttem volna legszívesebben az előző napot.

Aztán megpróbálok úgy beszélni róluk mintha nem érezném kínosnak hogy még mindig hiányoznak. De csukott szemmel mindig szédülök. Ez az első emlékem gyerekkoromból.

Úgyis minden újraindul. De én nem megyek. Én nem megyek.

Tea

Cigaretta helyett elfüstölök néhány teát neked rólam.

(egyszer írtam egy teát a magányoshoz – zöld volt, és elszelelt)

Szeretem a kert szagát, a rohadt gyümölcsöt, a száradó ruhát. Hogy zavarban vagyok egy villanykapcsolónál.

Mitől félek a legjobban? – a múltkor hazudtam – Hogy megnyugtat, ha kattog a HÉV. Olyan, mintha lőnének.

Ha magam mögé nézek, ne lássak át rajtad. Fogd már meg a kezem. Elférek alattad.