Hordhatnám én is azt a bolhás irhát helyette így télvíz idején. / Ő pedig esténként kutyafuttában mehetne verdével egy srenkre, / hogy aztán, ha elmakózta már a szajrét, / kigyúrt mellkasára / büszkén varrassa fel rókalelkű őseinek kapcarajzos nevét. / És irgalmatlanul kirázná a hideg tőlem.

konyhanyelv Nyőgér Jácint nagyapám emlékére

szalad a kés a libikóka csak úgy megy ez ha senki se lát levetett kötényed ott van még a szék támlájára borítva viszik Ilonát lobog a haja

zsíros a deszka hátul a léc itt lábatlankodok csak megint míg valaki sütne-főzne de nem tudja mi legyen az ebéd ne vess meg érte idegen a kés

a gyúródeszkán csak tudnám m'ért jön ez a hideg a hátamra is húzhatjuk a függönyöket színre színt vagy adut ha játszunk kettesben tudod áll már a kontra

ilyenkor enyém ez a konyha mint az ujjak menekülése a vágólapon csak úgy megy ez ha rajtad kívül senki se lát nevess megérte snapszer piros ász

Háromlábú

Szőrmekapucnis, Gucci télikabátban, vezeték nélküli, agybadugós kis fülesemmel az egyik éjjel hazafelé caplattam egy mihaszna, háromlábú kutyával egyetemben. Annyit ittam, hogy szabályosan bugyborékolt már a hátam. Beszűkült, majd kitágult a körtéren a Gomba. Nem akartam feldörzsölni őt a köztereseknél, nehogy aztán valami sintérnél kössön ki nekem a végén. Pedig láthatóan az agyar, a nyelv is olyan irdatlan volt, hogy alig fért már meg abban a retkes pofájában. Gondoltam, veszett fejsze nyele szegény, hát haza, azért mégsem viszem, milyen az már. Leitatom inkább ezt a nyomorult állatot is a maradék vodkával. Elvégre nem is olyan sokban különbözünk mi egymástól. Nézd csak meg, milyen mackós ő is. Mekkora szőrme takarja. Hordhatnám én is azt a bolhás irhát helyette így télvíz idején. Ő pedig esténként kutyafuttában mehetne verdével egy srenkre, hogy aztán, ha elmakózta már a szajrét, kigyúrt mellkasára büszkén varrassa fel rókalelkű őseinek kapcarajzos nevét. És irgalmatlanul kirázná a hideg tőlem. Felállna a szőr a hátán, ahogy az egyik éjjel egyszer csak a nyomába szegődnék a Feneketlen-tónál.

a topolyai farkas

pihennem kell már eleget kaptatok kietlen farkasösvényeiteken fikarcnyi pára sincs az ember nem sok mit mondhatnék man is a wolf to man nyelvem irdatlan nem fér meg a szájban torkig vagyok átvágtam minden éren alighanem farkasfogra kelt a szó térdtől megette a rosseb a lábam csapzott farkasölőim az istenér' sem mennének rá védtelen torokra uszíthatom őket alattomos féreg nem szorul a fába sebtiben összetákolt lélekvesztőinken szürkületben is megyünk utána se nem vonyít se nem üvölt a beste prédaleső pofáját mégis tisztán látom magam előtt éjjelente a pusztatemplom romjainál egy beesett horpaszú toportyán kódorog