Temesd bőröm alá a titkaid, vénáimra vésd / a bűneid, aztán a zuhanás, koncentrikus / körökön át, holdak és bolygók szabásmintáiba. / Ahol meteorok lyukasztják az eget, / ott millió a villanás, de jórészt szemfény- / vesztés.

Észrevenni másokban E.-nek Elképzelem, ahogy utoljára elém állsz. Válladon túlkoros vágyaiddal talán meglátod mindennek a maga idejét: szupernóvák fellobbanásának, mint alapozó mögött a bőrhibák. Azután lemodelleznéd a testünk között áramló oxigént, és nemcsak evolúciós értelemben tartanál igényt a túlélésre, ha olykor rád törne a jelenlét hirtelen tudatossága. Csendben figyelnélek, míg megértenéd végre, hogy annyiféleképpen tudok semmit se mondani, így ha egyszer majd valamilyen feloldozás mégis érkezik, bizonyosan meghallanád nehezen besorolható lépteit. Mert nem ezt akarjuk mind? Kopasz faágra lombot gondolni, észrevenni másokban némán visszhangzó önmagunk.

Jórészt szemfény E.-nek Elvágták a nappal torkát, bíborhabot hörög és fintorog, mielőtt kiég alóla a tér. Ne félj, a sötétség másik oldalán is hiányzik a fény, magányoddal nem vagy egyedül. Emlékezz, az atomoknak nincs története. Nincs magzatpóz, se rigor mortis. Minden szervező elv és háttérzaj csupán. Temesd bőröm alá a titkaid, vénáimra vésd a bűneid, aztán a zuhanás, koncentrikus körökön át, holdak és bolygók szabásmintáiba. Ahol meteorok lyukasztják az eget, ott millió a villanás, de jórészt szemfény- vesztés. Keringési zavarokra utaló rögök szilánkosítják az észlelést, hallójáratomba ül a roskadás. Veszélyes repedések a keretbe foglalt semmin. Leheleted higítsa éjjel zajló véremet, míg szétterjed bennem a túlélés vagy felejtés ismerős ösztöne.