Körben ültök, tekintetetek a tintahalaké. / Megosztandó mélytenger. / A semmitmondás oszló cápatetem, / cafatjai a mondatokba sodródnak.

Kalüpszó Égő gumiabroncsokkal álmodik. Nehéz röptű vízimadarakkal, ahogy befesti fehér tollukat a korom. Sűrű szagok a sziget fölött. Felriad, lemegy a fövenyre, virradatig sétál. Türelmesen figyel egy üdítősdobozt, ahogy a hullámokon a parthoz hintázik. Közben próbál visszaemlékezni az álmára: csak a valószínűtlenül fekete víztömeg jut eszébe, cserzett bőrén végigfut a hideg. Elmegy gyümölcsöt keresni. A közeli bozótban rátalál egy útikönyvre; Amazóniáról szól, egy turistacsoport hagyhatta itt. Belelapoz, és bár nem ismeri a nyelvet, elámul az érintetlen, mélyzöld lombtajtékok és sosem látott rovarok fényképein. Hazaviszi, bedugja párnája alá, hogy ezután elkerüljék a rossz álmok. Carabus coriaceus A pupillád önállósodik, látszik mohósága. Befalná a fél világot. Mészhéjat épít maga köré a nap. A dombok, mint óriás csigaházak, ránk gördülnek. Mindig felébredek, amikor meglátom magam. Nyálas a párnád, hajadban salátadarab. Ez a szoba boncasztalon ásító hasüreg, mi a fölöslegessé vált szervek mögött a diszkrét bomlás dala vagyunk. Valami minden éjjel megérkezik, kirángatja érzékeny, puha emlékeim a hidegre, és fekete csáprágóival szaggatni kezdi. Ilyenkor álmomban beszélek, radula, mész, aszfalt. Felemelsz a földről, szeretni próbálod a héjat. Az egyetlen észszerű megoldás, ha lehunyt szemmel várod, hogy újra megjelenjen, és megkéred, öklendezze vissza a héjba azt, amit egyszer odaadtam neki. A nyílt víz elhallgatása Az elfojtás privilégiuma lüktet halántékodon. Szemeidről nem akarod lekaparni a fátylat, jótékony homályt borít minden arckifejezésre. Próbáld meg eltalálni, meddig nem kényszer a megszólalás, azután kezdődik felsőbbrendűséged. Körben ültök, tekintetetek a tintahalaké. Megosztandó mélytenger. A semmitmondás oszló cápatetem, cafatjai a mondatokba sodródnak. Számolj vissza a kínos csendtől, és amikor hirtelen hűlni kezd a víz, kidagadó erekkel és vörösödő fejjel, irányvesztett halrajokkal koponyádban, murénák rándulásaival gerinced mentén, tengeri liliommal a gégédben, ami rég túlnőtte a rendelkezésére álló helyet, Endrey-Nagy Ágoston 2002-ben született Móron, jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója. Verseit eddig többek között a Hévíz, a Műút, a Helikon és az Irodalmi Szemle publikálták, valamint az Umami és Lehetnék bárki antológiák.