Tüdejében félelem szűkült, amit idefele a vonat zakatolása csak egyre erősített, / De most testének melegében egy pillanatra fellágyult minden: / A csillagok rideg tekintetei elhalványultak, / És lehámlott róluk az elégetett fák vöröse.

Vonat érkezett Vonat érkezett Lübbenbe. Szalmaszerű fényeket tűzdelt zöld lombokon át a komótos folyóba. Eljátszadozott azzal, hogy talán Isten mélyeszti szemébe a jelenlétét. Mikor összegyűltek a csillagok az ég, ők pedig a tábortűz körül, Pattogott közöttük a beszéd, mint a csontok. Szorosan mellette ült. Mintha egymásba kapaszkodtak volna. Tüdejében félelem szűkült, amit idefele a vonat zakatolása csak egyre erősített, De most testének melegében egy pillanatra fellágyult minden: A csillagok rideg tekintetei elhalványultak, És lehámlott róluk az elégetett fák vöröse. A kép színei felengedtek, és ők a fények fokozatos halálával bontakoztak ki egészen. Egymás alatti priccsekről gondoltak a másik felé. Bontás Ül valaki odakint. Lopott csöndben. Már öt perce nem robogott el erre autó, a beton elnyelte távolodó zümmögésüket. Egy fa árnyéka a lámpafényes bőrön csavarog... Megéli a két üvegfal közötti légy halálát.

A vasbeton kemény léceit az ágy puhaságával egyengeti el. Nappal bábeli tornyok vastag tégláit tördelte. Ez a nyelv is milyen távoli: személyes zikkuratokat omlasztott le.

Egyszer láttalak a zuhanyködben! A szemközti domb pálmáinak száraira írtam mosolyod. A fény kéne most, amin a szemedben osztoztunk. Egy csiholó surranás.