Ekkor jelentek meg a combomon a striák, / de te csak a csíkokat vetted észre, / azt nem, hogy bebábozódok, ha veled vagyok, / mint egy teljes átalakulással fejlődő rovar

Hirtelen, sokat Azt kérdezted két korty között, hogy híztam vagy fogytam-e hirtelen, sokat, amitől a combomon megjelentek azok a striák. Ötvenkét kiló voltam akkor, te meg még nem ismertél elég régóta, hogy tudd, én sovány és nyurga vagyok. Kamasznak is inkább olyan voltam, mint egy vizslakölyök. Nem tudtam, mit kezdjek a hosszú karjaimmal, és hülyén álltak rajtam a nadrágok, mert ami derékban jó volt, az bokánál lötyögött. Aztán elment apám, és én próbáltam gyorsan nőni, vagyis inkább hirtelen, sokat, hogy gyerekből végre felnőtté legyek, és elkövethessem sorban a saját hibáimat, hirtelen, sokat. Ekkor jelentek meg a combomon a striák, de te csak a csíkokat vetted észre, azt nem, hogy bebábozódok, ha veled vagyok, mint egy teljes átalakulással fejlődő rovar, és csak remélhetem, hogy egyszer én is imágó leszek. A koleszban ültünk az ágyamon, és ittuk az olcsó bort, hirtelen, sokat. Elmagyaráztad, hogy szerinted furcsák az emberek, mert a külső alapján döntik el azt is, kivel barátkoznak és kit kerülnek el. Aztán sóhajtottál; te is így teszel. Engem meg elöntött a boldogság, mert igaz, ott vannak a striák a combomon (pedig nem híztam és nem fogytam soha hirtelen, sokat), és inkább merev báb vagyok melletted, mintsem pillangó (ha egyáltalán), de itt ülsz velem az ágyamon, így nyilván azok közé tartozom, akikkel barátkozni érdemes. Azt is mondtad, hogy szeretsz velem beszélgetni. Azt hiszem, nem vetted észre, hogy én inkább csak végighallgatom a nagy monológokat. Nem beszéltem hozzád egyszer sem, sokat. Kortyoltál a borból és kifejtetted, hogy miért fontos neked a nacionalista politika. Itt végképp hallgattam nagyon, nekem erről nem volt véleményem. Csak ültem ott, és ittam veled, és arra vártam, hogy megbeszéljük, hogy akkor mi is van kettőnk között. Mikor már majdnem elfogyott a bor, és te elmondtál szinte mindent, ami aznap este eszedbe jutott, odahajoltál hozzám, és csaknem összeért a szánk. Akkor éreztem először, hogy változnunk kellene, hirtelen, sokat. Tóháti Zsuzsa 1987-ben született Debrecenben. Irodalom-dráma tagozatos gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Egyetem bölcsészkarán szerzett angol irodalom és kultúra, később pedig angolnyelv-tanár mesterdiplomát. Szabadúszó nyelvtanárként és fordítóként dolgozik. Versei és prózái eddig négy antológiában, a Litera-Túra Művészeti Magazinban, a FÉLonline, a Nincs, az ÚjNautilus, az Új Bekezdés, illetve a Helyőrség oldalain jelentek meg.