Az óceán képét bámulom a képernyőn: hideg / és elválaszt minket, a madarak minden irányváltása / átformálhatja a tested ahogy az enyémet is.

Lények

I Semmi nem törékeny nem egyszerű már: az idő elfolyik, ha azt hiszem lesz időnk megszámolni a boldogság minden formáját. Az óceán képét bámulom a képernyőn: hideg és elválaszt minket, a madarak minden irányváltása átformálhatja a tested ahogy az enyémet is. Az óceán ma éjjel a hasadhoz ért mert róla [álmodtál, egy furcsa Európa simogatta a vállamat. Összeszorítom az arcodat, két félteke lesz arcod körvanala. II Lények, a tűz nyomai. A falra írtad az első betűket. Tűzben égő zsinórként gondoltam rád ami kibomlik ibolyaszínre, rétegeire hasad. Ahogy az ikonok átszeljük az időt a kép időtlen mélysége felett: lények akikről nem szabad kimondani hogy legyőznek téged. Aquatic Centre Az ágyon fekve néha formákat látsz, egymásba futó csigákat és elhaló spirált. Megnyílnak a fenti átlátszó szervek és önmagába visszatérő puha vonallá válnak, a lélegzetet megtisztítja a sötét színektől – a vér vagy a hús mély színétől, amiből a méhek születnek. Semmi sem teremtődik újra, inkább elhúzódik végtelen vonalként tisztítja meg a tárgyakat, gondolatot ébreszt, otthont teremt: egy nagy tojás, például összetörik de nem vész el belőle egy csepp sem hófehéren árasztja el a plafon sarkait, a földrészek között boltíves kaput nyit. Az ég és a víz között határtalan fényben tündököl ez az épület: kinyithatod, megnyílhatsz egy fanyar hangszínű nyelvnek, egy másik kerekded hanghoz fordulsz visszanyered a hangszíneket mint tengerre néző ablakokat vagy a park felett függő hidat ahol a fűben fekvő emberek méhek és a napmeleg mintha megvédene a haláltól még ha évek, évmilliók múlva fel is robban egy nap. Aztán más vonalakat követsz, a fajokét, talán olyan mintha tudnád, hogy a születés nem lesz erőszak többé, hanem látványelem, és hagyod, hogy a szex az ágyból felmásszon az épület körvonalai körül a vihar cikázó vonalai alatti fehérségébe, a csillagot a robbanás előtti pillanatban. Az élet mindenhol ott van, egy görbe vonalban mindenki úgy él, ahogy kedve tartja. A méhekre gondolok, ahogy elhagyják az ajkaim. Maria Borio 1985-ben született Perugiában. Kortárs olasz irodalomból doktorált, többek közt Eugenio Montale-ról írt monográfiát. A Nuovi Argomenti online folyóirat költészeti szekciójának szerkesztője. Az Áttetszőség (Interlinea, 2019) a negyedik önálló kötete. Szirmai Panni 1988-ban született Budapesten. Doktori kutatását az ELTE-n végezte kísérleti költészet témában. Érdeklődése kiterjed az alternatív kultúrával és experimentális művészettel kapcsolatos kérdésekre. A fordító a műfordítás készítésekor a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihály-ösztöndíjasa volt.