és még mindig nem értettem meg, mit / keres a mélyvörös ribizlitál a lábam között, / és mit keresek benne én, / de elmondtam neked apa, te meg csöndben lehúztad a plédet, a nyirkos lepedőt, / amíg én a körmöm alá száradt magokat nézegettem, / majd elővetted a lavórt, amiben engem sosem fürdettél

Apa mos

Reggelre átvéreztem a pizsamám, a lepedőm, a matracot is és még mindig nem értettem meg, mit keres a mélyvörös ribizlitál a lábam között, és mit keresek benne én, de elmondtam neked apa, te meg csöndben lehúztad a plédet, a nyirkos lepedőt, amíg én a körmöm alá száradt magokat nézegettem, majd elővetted a lavórt, amiben engem sosem fürdettél, elővetted valahonnan, aztán belehajtogattad az anyagot, hogy ellepje a víz, és én néztem, apa, hogyan dörzsölsz ki engem onnan, ahol magam sem tudom miért, és néztem, ahogy a hüvelykujjaddal feszülten, dörzsölsz ki engem.

Keresni

pipacsos mozaikdarabokat fújok a kert minden sarkába szoba lett ez a pár fűszál, ez a néhány bokor ide már nem kell redőny, se szárító

maguktól feszülnek a kivasalt gyökerek hálói,

ha egyenként felnevelem a mozaikdarabokat, és a pipacsot a lábam közé tömködöm, akkor hervadáskor talán megtalállak, az asztal alatt

két ujjperc között

Mikve

Remeg a csempe rádermed a piros viasz a medence mozdulatlan falán fázisok mindig egyenként kötjük fel a hajunkat a nyakszirten megpihen az apály a kibomló medencecsontról pereg a szárazság a bőr árnyalatai szétcsúsznak repedések és pengék futnak a testünkön mindig az kezdi akinek a legjobban – a vékony anyag összehúzódik ahogy a dagály görcsbe rántja dünnyög a víztükör alá a merülés nem fáj csak a hideg olvad a méh a viasz már gyúrható a medence csempéi lüktetnek egymás után érkeznek a testek akár vágóhíd is lehetne mérgező felszínek a víz alatt együtt kiáltunk ebbe a hatalmas fészekbe kiszállunk és egymás hajában törölközünk