Most megőröltetünk kiszóratunk formába öntetünk / a mozsár széle is elhalványul / mozsárnak lenni önbeteljesítő jóslat / markodba szeded felaprított rézcsillagait

Nyárutó Ennyi maradt a nyárból félvállról vett koncentráció az a derűs sablontalanság aranymozsár alján heverő sivatag éjszakára nyitva hagytuk szellőzni és kérdőjel alakú pózban aludtunk mint a folyton tűnődő embriók. Mindig lassan jön a hirtelen: falak. Most megőröltetünk kiszóratunk formába öntetünk a mozsár széle is elhalványul mozsárnak lenni önbeteljesítő jóslat markodba szeded felaprított rézcsillagait hogy majd a szabadesés kitárt tenyeredből elmarja azokat ez az áttetsző rács alattunk szita és nem szúnyogháló bejött egy hatalmas bogár! Tudtuk eddig is: a természet mindenhova benövi magát, főleg oda, ahol nem vesznek róla tudomást. Illetlennek is mondhatjuk giling-galangozó copfnak nézi idegeidet a nyár belefonja magát az elfelejtett hajlatokba elnyúlik az ezerszögű montázs-szilánkok minden sarkáig Ariadné fonala rágógumiból van hosszan mardosó hónapokon át lilává hangolja bőröd alatt legyártott tűit de végre érzel valamit mert közhely hogy vannak testrészek melyeket csak akkor érzünk ha fájnak szóval az idegek is ilyenek gyötrelmes a nevetésük körbezsongják lelohadt lényed virágzol belekapaszkodsz a szitába. Róna Virág 2000-ben született Budapesten, másodéves hallgató az ELTE esztétika és francia szakán. Versei eddig a Műúton és a Kulteren jelentek meg.