Ha huszonöt szerző négy-négy sorát összeadjuk, éppen százat kapunk. Annyit, ahány éve Pilinszky János született. Az viszont az Olvasó dolga már, hogy meg- megállva, négysorosok labirintusában kalandozik-e, vagy egyben nézi az ötvenkezes százsorost.

Nyár elején, amikor szerkesztőségünk összeült, hogy megvitassuk a centenáriummal kapcsolatos ötleteinket, egyetértettünk abban, hogy mozdulatlan tiszteletadás helyett olyasmire vállalkoznánk, ami szerzőket és minket, szerkesztőket is párbeszédre hív. Úgy döntöttünk, négysorosok írására kérjük az általunk megszólított költőket – vagyis Pilinszky tán legismertebb versének formáját kölcsönözzük nekik.

A felkérésünkre született szövegek döntő többsége erős, állító mondatokból és sűrűn rakott főnevekből építkezik, hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódva Pilinszkyhez. Mégsem mondhatjuk, hogy puszta stílusgyakorlatokról volna szó, autonóm alkotások készültek.

Az egymástól függetlenül beérkezett verseket ‒ ezeket a fényes cserepeket ‒ ősszel egyetlen nagy mozaikba rendeztük. Hiszen, ha huszonöt szerző négy sorát összeadjuk, éppen százat kapunk. Annyit, ahány éve Pilinszky János született. Az viszont az Olvasó dolga már, hogy meg- megállva, négysorosok labirintusában kalandozik-e, vagy egyben nézi az ötvenkezes százsorost.

Esztergom, 2021. november 27., Veréb Árnika

--- Géczi János Esti vázlat A tárgyak között némán ül valaki. A mindenséget méri a nyers tárgyakat nézve, rész-e, egész-e. Vajna Ádám Találtkabát Apró hegek a késhideg sorokban. Találtkabátban áll ott és remeg. Rég eladva a lobogó, a girland. A szobrász én leszek. Molnár T. Eszter Pilinszky 100 Hommage

Nem váltott ruhát, ugyanabban a feltűrt ujjú ingben hasogatott fát, ölt bárányt, mosott ólomnehéz csecsemőt. A csönd mállasztotta szét rajta a vásznat. Nyőgér Róbert Tejfakasztó Lámpalázas rohanások, cserepes ajkú színfalak. Járművek indulnak a lábukon. Apád látta. El kell majd árulnom. Magad számára is megszülettél, mikor a világra hoztalak. Sütő Csaba András [Az időbe született] Az időbe született, inkább előbb, mint utóbb. Megérteni: tér idő híján és vice versa: nem. S azontúl minden alkonyatkor leült, tudta, ég és föld gyermeke, szülei, utódai is azok, egyazon rács alá szórva. A kádkilépő műanyag kvadrátjaiba a disznóól falán agyonvert legyeket csipegette, pakolt akkurátusan. Bőrén átütött a fájdalom, foszlányok peregtek arca elé, felhordta a szemetet, sakkozott az éjszaka feltámadó éles, fekete szél. Nézte az aranyló vetést, szalmakazlakon ugrált, estére hajából töreket rázott, a karátos csillagok alá ült, fülelt a csönd, belebokszolt, kitárta ujjait a pászmák felé. Boldog volt a nyugati végeken, esőszag, szél, tört fény. Fodor Balázs Zavar A plafon sivatagában, a fűrészpor dűnéi között tévelygő pókot bámul az asztalon heverő tükör. Hasán megbarnult, gyerekkori igazolványkép. Végtelen tekintete szűnni nem akaró figyelemzavar. Pajor Tamás [Elromlottam] Elromlottam és nincs, aki megjavítson engem Évek tölcsérén át kúszok, mindig újrakezdem Visszadob a perem, e nehezen szűnő katlan Szolgakéz várja, ami máshogy megoldhatatlan Terék Anna [Búzatábla] Búzatábla, ami sosem lesz sárga, ölelés, amiben folyton összeroppant minden, aztán valami kátrányos, szájba szakadt csókok és egy rozsdás zsilett még a nyelven. André Ferenc Négysoros rabruhán a gyűrődések, lépcsők között a fény vagyok. ez még nem tél ‒ mondom, míg összetépnek szeretetéhes farkasok. Jász Attila Négykezes az angyallal Énjeink éveink légüres lombjait rázzák, falkamagányban fázó fényjelek, élve hagytad a halat a kádban, bocsásd meg minden vétkemet! Szabó Imola Julianna Rongyaink Kerítés az ima. Az égiek oltára görbe heg. Utolsó jelünk ez a téli ránc. Kopaszra nyírják a bárányokat. Bánki Éva Négysoros A téli ködből egy templom előkondul. Imbolyognak a háztetők, a kerítések. Örök útján megperdül a hold, és int a felcsapó madaraknak. Ünnep lesz, mindig ünnep. Csak én állok mozdulatlan. Makáry Sebestyén [Ahogy a jégen fekszik] Ahogy a jégen fekszik, azok a színek, a hal, ahogy kifogták, a nejlonban marad. Ez a pikkely valahogy ide került. Felényúlok, hogy ledörzsöljem. Szalai Zsolt Mégis Vetkőznek a fák a hidegfehér fal előtt, ahogy a mész pereg. Felnyúló kezünkben porlik a levél. Házunk áttűnő fényben, mégis az ereszbe préselődik a nyár. G. István László Alvadt négysoros Alvó Seneca jéghideg homokban. Álmodtam, mint egy fintort a dermedt fejen. Villany nincs, csak egy sztoikus halott. Nincs vérontás, átvérzett szövet, történelem. Fekete Anna Négysoros Hajnal, fél három. Zizegő lapok. Az olvasólámpa konok fénye. A hőseim szeretnek, meghalnak, meghalnak, szeretnek, aztán kikísérnek a sötétségbe.

Izsó Zita [egy üres villamos] egy üres villamos, aminek az ajtaját bezárták az orrod előtt. egy elárasztott falu vízből kilógó templomtornya a madár, amelyik egy teniszlabdát próbál kikölteni. a szavak, amiket nem tudtunk sem kimondani, sem elfelejteni. Taródi Luca [Alvó emberek] Alvó emberek a metróüléseken. Zakatolásban a gyerekkor megpihen. Lekapcsoltad szobámban a villanyt. Nem néz ránk senki sem. Kupihár Rebeka minek nevezzenek

sötét van a szavak, sötét a sorok között. tudták, hogy ehhez a szóhoz neked is van közöd? és mikor lesznek olyanok majd a körülmények, hogy emiatt vagy amiatt, téged is lecserélnek? Simon Bettina Nekem Pilinszky drága Nekem Pilinszky nem a párom kedvenc költője, hanem az enyém, de ezt nem tudja, mert nem akarom, hogy ajándékba megvegye az összesét. Farkas Arnold Levente [Belenyúlt]

Belenyúlt. Kivette. Aztán visszatette. Nem kérdett, mivégre. Csak leült, és nézte. Kellerwessel Klaus [Nem érek rád] Nem érek rád. Árnyékot vetek. Némán aratok néma csöndeket. Látom, nézel. Szálló csöndjeim. Izzó léggömbök. Nem érnek rád ők se. Nádasdy Ádám [Egy hosszú utcán] Egy hosszú utcán végigmenni úgy, hogy nem mész át a túloldalra. Nézed. Ott járnak-kelnek, vérük eleven. Nem érinted a járda peremét. Szijj Ferenc Önzetlenség Nem érdemeljük meg, hogy meglássuk magunkat, kiáltotta le a karzatról a félkezű sintér, amíg az önzetlenségünk nem éri el a kritikus határt. Akkor pedig már minek, nézhetnénk akár egy kőrakást is. Ferencz Mónika Négysoros Vörös fáklyák a levendulásban Mi változik, ha elfordítom a tekintetem? A nyughatatlan éjszakából reggel lesz, hogy aztán éjszakává váljon újra. Pilinszky János (1921. november 27. – 1981. május 27.) költő.