Hogy tűröd kínod és hogy megaláznak? / Az árva szív tebenned hogy dörömböl! / Hogy nem veted le magad odaföntről? – / És én hogy irigyellek és csodállak!

Az állhatatos arisztokrata Mily kitartóan tűröd a mások szenvedéseit! Még gúnyádnak sem gyűröd meg fodrait, míg egyszer orrodon fog a rothadás és vér szaga? Az irgalomra jó ok a kín maga. Rang szerint Császárok, magas főurak, meg porban csúszó bitangok: egy se véti el az utat, és púposodnak friss hantok. Ha nem marad más helyébe, csak apró csípés vagy marás, a vén földnek nem mindegy-e, hogy bolha volt-e vagy darázs? A herceg és a púpos Te szerencsétlen nyomorék, hogy szánlak! A vágyott hölgynek, annyi baj gyötör, fukar, színlelt irgalma is gyönyör, hisz nem vár más ágyadnál, csak a bánat. Hogy tűröd kínod és hogy megaláznak? Az árva szív tebenned hogy dörömböl! Hogy nem veted le magad odaföntről? – És én hogy irigyellek és csodállak! A város szép szeretőmet imádja, elvehetem, egy tisztes nő nem árthat... Vagy eldobom. Kaphatnék szebbet nála. Toronyőr, lábadnál apám világa! És nyomorultabb vagyok én tenálad, mert nem virágzik szívemben a hála. Sükösd D. Gergely kósza porszemeit a szelíd Alföldön hordta össze hússá nemrég a vak kegyelem. Pár évtized, és elsimul a megtörténtek gyöngéd áramában.