Megfogtuk az isten lábát és most kiabál: / Nem örökölni születtem. / A téma az utcán heveder, / mosolymocsár. / A kitakart részeket felönteni vízzel.

Játszótéri baleset

Libikóka lök el, petúnia reped, ásít a homok, hadar a gyom.

Tarkóval felhőn, copfja az észnek, felhúzhatnám, de elhallgatom.

Fölöttem térdel, ajaka prizma, figyelmétől meg a táj kaparás,

piros esésem, repülő homlok, hanyatt, ha mondom kékszakadás.

Bárhová lépek, ő ül fölöttem, nevet se adtam, értelme sincs,

gondoskodását gyökérből tépem, magjait összekever- ni bilincs.

Járókelők napja

Megfogtuk az isten lábát és most kiabál: Nem örökölni születtem. A téma az utcán heveder, mosolymocsár. A kitakart részeket felönteni vízzel. Elfelejtett borogatás kódjait őrző féreggerinc. Gondtalan ignoranciát szedtünk, de reggelre egy csokor aggodalom lett. Most megmented magad vagy meg nem tett magam?

Telitalppal a fűnyíróba rúgsz

miért ne lehetne megvárni, amíg elszárad, ha újra nő, farkast üvöltesz, pocsolyába lábad, puszta pusztapart, opusztoposz tapasztalása, a szert a szerteszétaszalt tavasz asszertív vényangyala nyárból kivetette, ott maradsz, ahol a karszt szakad, de repkedsz,

homlokodban hálós ultrahang, patetikum agitál kaland, színre hangot visz a lámpahab a víztükörben albatrosz szalad a látóhatár nyelve sík korál, felszakadsz a testtájainál, te tintakomp, hullámcsomók szitára áfonya, határod bója futsz-úszol-zuhansz, most jó lenne tudni, kapaszkodsz-e épp vagy apró lökésekkel távolodsz.