S. kinyújtaná karjait, hunyorogva nézne a felhőkre, két félmosoly / között kimerevedne a kép, S. arcát eltakarná a stáblista. / De S. egyszer hazamegy, diós kiflit reggelizik, szűk utcákon / fázik és egyedül megy színházba.

képversek

20210716.jpg

A szájából a füst az arcom előtt szilárdul meg. Felülírjuk a konvenciókat. Rögzülnek a mondatok, amikre később csak egyedül lehet gondolni. Itt még nem tudom, hogy őt, vagy azt, ahogy figyel.

kirandulos3szerkesztett.jpg

átlapolják egymást a levelek gerincükön átsüt a nap bogarak másznak a csuklómon csípnek a szúnyogok fekszem a földön leterítve farmerdzsekik itt hagyjuk valaminek a kezdetét fáradt vagyok nyűgös egy ki nem mondott egyezség szerint most én haragszom rád te pedig tűröd fejjel lefelé nézlek amíg az arcod nem tűnik többé arcnak

20191231.png

A kép nem jeleníthető meg.

20060922.jpg

aránytalan testű papírtélapókra világít az égősor bűntudatom van de még nem ismerem ezt a szót

kintsugi

Az emlékek darabokban raktározódnak. Körülmények szivárognak a résekbe, mint arany a tányértöredékek közé. Minden felidézéskor más mintában állnak össze, ebben a változatban félek. Hallgatásaid előfeszítik a véget. Epizodikus emlékek nyílnak és zárulnak minden illatban, kisajátítod a reggeleket, meghatározod mindegyik ébredést.

fejjel a tengernek

S. kifekszik a partra, fejjel a tengernek. Olyan lányokra gondol, akiket más országokban szeretett, közép-európai szűk utcák savanyú esős reggeleire, cigiszagú ruhatárak kongására, születéstől meghatározott melankóliára. Ha ez egy film lenne, itt érne véget. S. kinyújtaná karjait, hunyorogva nézne a felhőkre, két félmosoly között kimerevedne a kép, S. arcát eltakarná a stáblista. De S. egyszer hazamegy, diós kiflit reggelizik, szűk utcákon fázik és egyedül megy színházba. Hetekig idegen érzést vakar a tenyeréről, csúnya üléshuzatokba fojtja kényszerült akcentusát, jövevényszavakkal vigasztalódik. Mindenkihez ragaszkodik, akiben felfedezhetőt talál, ugyanolyan lányokban csalódik. Elkerülhetetlen, kínos találkozás lesz minden hazaút S. közép-európai petyhüdt városába. A hegyekből mindig több marad majd mögötte, és S. minden fülzúgásban a tengerre gondol. Nagy Anna 2001-ben született, jelenleg az ELTE PPK pszichológia szakos hallgatója. Versei többek között a KULTer.hu-n és a Zempléni Múzsa folyóiratban jelentek meg.