Egy akt csak akkor hiteles, / ha az alkotó tárgyként tekint az élőkre, / a tárgy nem növeszt kopoltyút, / mikor a vízbe nyomod / nem reméli a kitépett / karoktól az evezést.

J. A.-nak, álmatlanságra

Drótkötéllel születtünk, kerítésnek neveltek fel, te tudtad, a városban vasízű a levegő, fellélegezni a hegyeket szokás.

Proletár gyomrokban tiszavirágok köröznek. Egy napig él az éhség, két hétig lyukas hangokon koplalunk.

Pokoljárás idején nincs bűntudat az élőkben, felélesztetted a kijárókat, tudják meg, hogy már ölni sem érdemes.

Megtanítottál levegőt venni a föld alatt, bányász arcáról lekaparni a szenet, gyémántokat morzsolni a tóba.

Aszfaltpuha testekké leszünk, tisztasággal próbáljuk kitölteni a hézagokat, mocsárrá mormoljuk a bányákat, kiútra emelt kezünk sárba ragadt kézrándulás.

Költővagybűnösvagykommunistavagytolvajvagy annyi jelző, nem látni a port, amiből búrákat formáztál körénk, hogy megláthassuk a felkötött gyilkosok mögött a fákat.

Aktonómia

Emlékszem, bálnába ragadtál még a rekedt hangú messiások, a meg-megakadó kőzetlakók előtt. Én formáztalak sivatagba kergetett jóslatokból, majd baromként birtokoltalak. Ajkaidat parancsomra nyitottad ki a földnek, mely később megnyílt előtted, hogy visszaadja a gyökerek kegyelmét. Most bocsánatodért felszakítottam a vízfelszínt, külső héjad kifektettem a partra. Gyere ki hozzám, legyünk újra megformázhatatlanok.

Most alkoss újjá, a modell többé nem kívánja az alkotót, az alkotó nem kívánja a modellt. Egy akt csak akkor hiteles, ha az alkotó tárgyként tekint az élőkre, a tárgy nem növeszt kopoltyút, mikor a vízbe nyomod nem reméli a kitépett karoktól az evezést. Kifordítottalak többször is, tudom.

Közönyöd testté formálta bennem azt, ami egy hangot sem nyom az orgánumban, mégis forrásokat fakaszt a mélyben. Te nem érted a határok működését.

Sosem akartalak kifakasztani.

A sajnálat miatt öröklődik a fulladás.