Vörös a szemed! / Aha. Neked is. / Benne pihen a lemenő / Közel-Kelet / összes piros vaskonténere, / a te gyomrodban / francia elektro szól, / olyan, mint a buszon / hallgatott lábszagú zene.

Visszaenni Arab kávét ittunk a teraszon, elmentünk enni a mekibe. ÚJRA Arab kávét ittunk a teraszon, fáj a gyomrom. Elmentünk a mekibe enni. Eldöntöttük: csak ugyanazt lehet. A kasszás csajnak feltűnik. Mindegy. Arab kávét ittunk a teraszon. A pultos keserédes mosollyal figyelmeztetett a szívroham lehetőségére. Kellemetlenül nem magyaráztuk meg. Megittuk. Vörös a szemed! Aha. Neked is. Benne pihen a lemenő Közel-Kelet összes piros vaskonténere, a te gyomrodban francia elektro szól, olyan, mint a buszon hallgatott lábszagú zene. A kaja ellenmozgása visz minket túlenni magunkat. Elment a kasszás, senki sem gyanakodhat, iszonyatos hányingerem van, de boldogít, hogy birtoklom a tapétán mosolygó karton nőt. Kedvem lett volna. Fujj. A hamburgerbucinak bőrfotel íze volt, a hús megtömött gömböcök ezernyi kidurranásának tartalma összesütve. A saláta zöld szövettáska (A márkajelzés csomósan gurul le.) Róttuk a köröket, zöld akrilfesték csorgott a szemünkből, a hányásokat már nem számoltuk, a tekinteteket nem érzékeltük. Szadista kirúgott mentősökkel hordágyon cipeltettük festékes testünket. Mikor már nem lehetett enni. Mikor már nem lehetett inni. Burgert és arab kávét csináltattunk a mentőssel, aki mindvégig kitartott mellettünk, és egy játszószobává alakított csarnokban halálunkig egyre szaporábban tömte tele testünk összes kiürülő rését a monolitlét eléréséig. Zaccos kávé csurgott a fülünkből, uborka pihent a szemünk alatt, de bőrünk sohasem lehetett már szebb tőle. Ezért a túlvilágon is testemhez simuló garbókban járok. Nike-görbe mosolyom végtelen hűtőtükörben visszahasít, s kánonban éneklem magammal: Legyőztük a testet, Megettük a túltermelést! Pincezsák Anya fekete pincezsákra ragadt üreges egértetemet látott, én közben a szelektív kukákban hagyott árva ebekre gondoltam. Ma este pont egy üreges egértetemben lesz a diszkó; persze, csak ha el nem viszik a kiéheztetett kutyák. Kupola az áttetsző kiszáradt szövet, stroboszkóp a beáramló poros fény, zene édesanyám káromkodása. A srácok a kimúlt rágcsálót is kihasználó talapzatnehéz táncaikkal felverik a lenézett bomlást, mint eltévedt maffiózók a falusi út porát. Porral sosem akarunk érintkezni; ezért a cipő és ezért a kerék, ezért minden gumitalp és ezért minden lánctalp. El kell tiltani lábunkat a haláltól (porból vagy és porra lépsz). Táncolunk a holttestben, a kedvenc remixed tetemrehívás. Megjönnek a fiúk, az alumíniumgarbós feszességek; lehányt neoncipőjük nyakból indul, testük az arcukba hajtva a ruhatárban pihen. Megjönnek a lányok, tőlük combos téglagyárakat hányok. és igen, együtt nyomjuk az egeret: „az istók faszát, az istók faszát!” ez az, igen, nyomjuk az egeret és „az istók faszát, az istók faszát!” Keressünk drágám egy aszott egérszívet és üljünk bele. Mert minden kétezernyolcvörös műbőr kanapé aszott egérszív a részeg szerelmeseknek. Jönnek a lányok és téglákat hányok. A lány, aki gondoskodik rólam, összeszedi, maltert sír rá és fallá emeli a darabokat; védeni kell a szürke baráti tekintetet, de nem jó! Egérszag van így is! Én ébren lévő, éber védelme mögött is tövig elhiszem az álomban repülés misztériumát. Megemelkedek, átszakítom szőke hajammal a laza kupolaszövetet és visz a daru, mint egy vatikáni angyalszobrot. Fölétek emelkedem és ítélkezni fogok. Kiégett tanárokat hozok és felmutatom nekik a pincezsákra ragadt üres egértetemet. Meg azt, hogy Ti mit műveltetek. (Hát mit-mit? Halottban a kertet!) Mert Én vagyok a Seb-ész, Ők a tehetetlen közönség, innen már senki nem mehet haza, mert a Valami szétesett. Az egész bizonytalan, a kutya vacsorája. Itatom érettetek az egereket! Kis Marcell Miskolcon született 2001-ben, Mezőkövesden él, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem magyar-történelem szakos hallgatója. A líra mellett tudományos szövegek írásával is foglalkozik, illetve helyi zenekarokban basszusgitárosként tevékenykedik.