csapkodja őket eső tépi a szél / beborítja a hó dönti őket / a földnek a meleg a fagy / szívja csontjaikból az erőt / ezek meg kártyáznak / benn a meleg söntésben / a csempekályhának vetett háttal

a szarpasszírozó

akár a szenny vize, amit fejed fölé húztak, és a keresztségben a szarpasszírozó nevet kapta az utolsó halászok, hajóvontatók, földtúrók és utódaik, a rengeteg gyüttment és származottaik száján, sokak által megcsodálva, szörnyülködve,

há nínd de randa építmínt raktak fő a csatornára e világ csufjára vas meg beton benne minden e

értve de nem elfogadva sértve és elrondítva szájhagyományozták és arcukon haraggal elegyült a bele nem nyugvás szakaszos rángás az arc kérgén a ráncokon a feltört tenyereken néhanap ökölbe szoruló kézzel

nehéz bakancsvasak csoszogás papucsban kiérdemesült félcipőben a söntéspult körül sztori és merengés a fröccszivataron át egy pakli zsíros magyar kártya összefogva keveri osztja mutatja takarja játékos osztó a sok svájci szabadságharcost és nemest évszakok allegóriáit csapkodja őket eső tépi a szél beborítja a hó dönti őket a földnek a meleg a fagy szívja csontjaikból az erőt ezek meg kártyáznak benn a meleg söntésben a csempekályhának vetett háttal

a sárga délután

csak a földben van a gyökerek mélyén van a dolgok mélyén van

ott mondhatja csak e világban enyém volt ez és szerethettem akár a létezését valaminek aminek nyomába kis híján kéttucat estébe leültem egységes részeként

egészként minden élethez amelyet szeret végzetes háborút elhúzódó kialkudott békét

amely teljes élet akár a föld a folyó szaga amely mélyebbre hatol mint a szavak ott hozzáér a létezéshez ott az aki ott a válasz kérdés híján a csend rétegeiben

hever a gyep zöld ágyán mellette arcok szem nélkül száj nélkül hozzá beszél néz