Az ajándék, amit kaptál a nyelvtől, / hogy hallgatni tudsz. Érleld a hiányt, / érleld szájpadlásos pincemélyben / évszázadokon keresztül. Így kivárhatod / a csendet.

Szótár A pokolban a kegyelem királykék, én viszont színvak vagyok. Marad a nyelv. Ficánkol, lüktet, mint bádogemberben az ajándék szív. Két ujjat kell ledugni a szájba, aztán úgy zenélni ki magadból a sebet, ahogy a lenyúzott bőr teszi. A szó kiöklendezett tej. A szóköz szelencezár. A hiány kötőanyag. Vannak napok, amikor nem érzek szagokat. Vannak napok, amikor csak az élőknek van hullaszaguk. Ilyenkor visszafelé ráncosodik számban az idő, és még mielőtt először felsírhatna, hirtelen lenyelem. A pokolban nincs szó a miértre. Csak a hogyanra van. De ő Az ajándék, amit kaptál a nyelvtől, hogy hallgatni tudsz. Érleld a hiányt, érleld szájpadlásos pincemélyben évszázadokon keresztül. Így kivárhatod a csendet. Úgy beszél majd helyetted, mint egy meddő méh. Türelmed sietség, fölkavart magzatvíz. Benne fürdesz. A tükörben önmagadat figyeled. Akit nézel, nem ismerős, aki téged néz, túlságosan is az. Te nyitod ki a szád, de ő szólal meg. Maros Márk (Budapest, 2001) az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója színházi stúdiumok minorral. Tanulmányai mellett az utóbbi időben kezdett el publikálni. Versei többek között jelentek már meg az Irodalmi Szemlében, a Magyar Műhelyben, a Családi Körben, a Nincs, az Új Bekezdés és Napút Online oldalán, valamint nyomtatott antológiákban.