Soós Brigitta versei
Lélegző tárlat ez a város, / bentről befelé néznek az ablakok. / Többezer tájház között / egyetlen panelsor a lakótelep. / Ötlyukú híd alatt porzik a puszta.
Süllyedő
Ennek a háznak nincsen alapja. Minden kés életlen benne, langyosra fűti a kazán a vizet. Lélegző tárlat ez a város, bentről befelé néznek az ablakok. Többezer tájház között egyetlen panelsor a lakótelep. Ötlyukú híd alatt porzik a puszta.
Ebben a városban este kilencre minden bezár. Itt ingatlant nem vesznek, csak eladnak. Pálinkát nem isznak, csak ajándékoznak. Itt a gyerek a legnagyobb kincs.
Ennek a városnak nincsen alapja. Hullámzanak a parketták, vetemednek az ajtók. Süllyednek a kazánok, a hidak, a zárórák.
Itt a legnagyobb kincs a gyerek. Itt azt mondják, élned sem érdemes, ha nincs kiért.
Vérszívók
Hólé mossa a csikkeket a csatornába. A lányok bokája kivillan a nadrágszár alól, hogy emlékezz, nem csak pokróc alatt átreszketett lázálom a hőség.
Erjedt cseresznye szaga tolakszik a macskakőre, parfümfelhő lebben. Mindig más úton mész, így izgalmasabb.
A szúnyogok júniusra benépesítik a rakpartot. Ketten támogatnak egy lányt, osztoznak a zsákmányon.
Közéjük vágysz, de csak egy elhaladó idegen vagy.
Az ajtónál túl hosszan zörögsz a kulccsal, nem mered bezárni. Cseresznyét töltesz, mosogatsz. A tévéből hozzád beszélnek. Talán a kilincs is megnyikordul.

