Assisi szent Ferenc kriptája esztena / tűzgömböknél szónokolnak a kosok / s minden egyes szóval / egy darabka szarv átvándorol a legközelebbi cseppkőre

Tehénsiralom Havasi csordaként kezdtük, tudtuk, mi a gótika, mohafreskók és sziklaívek, tömjéngőzű hajnali csorgók. Mi tapodtuk ki az utat, mi ganyéztuk be a mezőt, belőlünk nőtt ki a fű, az a sárga havasi, a tüskebokrot mi irtottuk, szarvainkkal medvét öltünk. Ki érdemli meg a csontom, Velős belét ki mártja ki? Lám, a völgyben fejsze vár, s tálba csurog a vérem, csontos kölykök szopogatják ujjukról a zamatom. Juhok mindenütt Assisi szent Ferenc kriptájában a nyájak tűzgömbök köré gyűlnek és okos szemekkel nézik egymást a cseppkövek barokkosan csüngnek s a kijáraton keresztül távoli hegyek látszanak csipke és juhok Assisi szent Ferenc kriptája esztena tűzgömböknél szónokolnak a kosok s minden egyes szóval egy darabka szarv átvándorol a legközelebbi cseppkőre Ez történt velem a 19. században A velencei operában láttam először, olyan volt, mint egy baldachinos márványkoporsó; Ahogy találkozott a tekintetünk, az arca mint egy hómezőn nyíló rózsa, mint egy lézer-pointer a fehérre meszelt falon, olyan lett, s szemei a szemérem fáskazánjában égtek. Az előadás után próbáltam rátalálni, de mindenhol csak a szokásos velencei vendégdámák jöttek-mentek. Elsodródtam a tömeggel az operától, s megláttam, ahogy éppen elevez vele egy gondola; utána ugrottam, úszni kezdtem, de ő csak távolodott, ki a lagúnából, bele az Adria viharaiba. Fuldokolni kezdtem a kétségbeeséstől, mindenemet átjárta a kanálislé, tüdőm megtelt a szennyes nedvvel, miközben a fehér arcú lány a vihar szárnyán már Egyiptom partjainál járhatott, hogy onnan a Níluson felevezve a titkos tavakat keresse, ahova annak idején az égiek kiloccsantották az élet vizét. Csípte a szemem a só, levegőt már úgysem kaptam, így rábíztam magam az évezredes áramlatokra – majd egy posztapokaliptikus búvár felkaparja csontjaim Velence vízalatti romjai közül, gondoltam, aztán felkeltem egy osztrák tüdőszanatórium cellájában, a nyitott ablakon omlott a fenyőszag, s én kiszáradva feküdtem – szóval ilyen az élet, s ilyen Itália, mondtam, majd következő lázálmomban hősi halált haltam a catalaunumi csatamezőn. Ferencz-Nagy Zoltán 2001-ben született Brassóban. Jelenleg harmadéves bölcsészhallgató Kolozsváron. Lassan három éve közölget itt-ott. A szíve szakad meg a hegyekért.