a bolygók kötelességtudóan hánykolódnak / de a nap és hold nem tudják / milyen nehéz életben maradni / mikor csupán húsból és csontból álló / nyomorult egyéltű / préda vagy

préda

az égbolt üreges és azúr nincs eső napokig hátam mögött kigyulladt házak melege cementjárdán kiszáradt madár vagyok hamuval teli száj a bolygók kötelességtudóan hánykolódnak de a nap és hold nem tudják milyen nehéz életben maradni mikor csupán húsból és csontból álló nyomorult egyéltű préda vagy

Víziszony

Minden nap új világvége: összeér a te és az én. Közepesen meleg az ősz, avar ropog talpam alatt. Két part között fekszel, a szél lyukat beszél beléd, bőröd kallódó műanyag sérti fel. Iszonnyal nézem a kétségbeesett kapaszkodást. Mit tehet ilyenkor az isten gyermeke – ugrani készülök.

Mintha felhők köpnének szájon. Víz önti el tüdőm, eltűnik bennem a tenger.