majd mezítlábas táncra kelt / ajkáról leolvastam a saját képmására formált mondókát hogy / bab-bab-ba bab-bab-ba

Noé péntek esti lázálma kórházi ágyán

Halványkék hömpölygés zsong a mellkasban. Foszlik a szívizom, szivárog langyos szövetközti folyam, lassan elhagyja medrét, s magát. Némák a vészharangok,

üres kondulás: üllő, kengyel, vatta, kalapács. Víz alatt tompák a hangok. A kórtermi hőhullámok felcsapnak, süllyed a bárka, pusztulnak galambok.

Galambok pusztulnak, olajfolt hegyén- hátán, lángol a fedélzet. Türelem, zengzetes szólam hirdeti: nincs veszély.

Műanyag tasak, tű, kanül. Üveges tekintet: tengerben úszó űrszemét. Még tánc van, ének. Toxikus ütemek.

…tudni akarják mit cselekszenek

Leának barátsággal

1

elmesélted hogy gyerekként gyakran a mosdókagylóba ültél a faliszekrény tükreit addig állítgattad míg a vonásaidat fürkésző szempár sokszorozva tekintett rád hosszasan bámultad mélységét és gyöngysorként fűzted tekintetedre a teremtett végtelen zsugorodó tereit mit hoztál magaddal mit hagytál ott meddig visszhangoztál faggattalak de megfontoltan hallgattál megszokás hogy mindent tudni akarunk válaszoltad végül miközben a bizonyosság nem több mint a hit háziasítása

2

bagdadban bagdadban ülnek az arabok az ablakban száraz teveszőrt fúj a szél s az egyik öreg így mesél énekelted a mandulaszemű gyerekeknek szállásod fából fabrikált teraszán egyikőjük felmutatta frissen festett rajzát tele páradús trópusi színekkel pettyek és hullámvonalak gondosan tervezett káoszával majd mezítlábas táncra kelt ajkáról leolvastam a saját képmására formált mondókát hogy bab-bab-ba bab-bab-ba

3

rejtett rendszereinkről torokszakadásig hallgatunk mondtad sokan úgy élnek hogy tagadhatatlan rothadással mit sem sejtenek életük végéig engedelmesen húzzák az igét mi mégis beszélgettünk E.-ről A.-ról te azért készülsz a hegyekbe viaszpálmák és encenillok közé hogy a szertartáson találkozz A.-val és lehámozd magadról a túlviselt tűzornamentikát én azért indulok a hegyekbe hogy levessem tehetetlenségemet és E. gravitációs mezejét a csertölgyek csendjével árnyékoljam az erdő közel enged magadhoz feltárja előtted a nem-tudás titkát üzented ezer kilométerek tükörmély távlatából

4

a szökési sebességről meséltem kinek mennyi energia szükséges hogy elhagyja otthonát a szerelem képzetét vagy a személyt aki a tükörből bámult rá mielőtt másik arcot növesztett de mit tegyünk ha egyszer így van kérdezted ha korpaként pereg vállunkra az idő és a kőszentek ölelése sem tompítja tudásvágyunk kényszerét segíts elnevezni a neutroncsillagot kértelek szemem sarkában a ráncok láncolatát halántékomon a hajszálér-koszorút a magzatvíz-nosztalgiát és a látható végteleneket