S hogy miről írhatsz? / Amit kihasítanak neked a nyelvi tájból, / a fölösleget úgyis kimenstruálod.

Útleírás az utolsó szobához

„Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.”

Tandori Dezső: A damaszkuszi út

nincs köztetek maradásom a tükörtörés hét évét ezen a folyosón végigzarándoklom

kulcsra záródnak az ajtók ahogy közelükbe érek portrék hullanak hasad a vászon hámlik a tapéta ázott falak szagolnak utánam

minden ajtó mögül hangok törnek fel csecsemősírás bombarobbanás imák és énekek káromkodások nyögések sikítások

húsomig hatolnak a hangok

húsomban nyílnak a képek

belerohad húsom az időomlásba

utoljára vonszolom el magam az utolsó szobáig

hinni kellene hogy kezdődök elölről

hét éven keresztül hittem a megérkezést

hét éven keresztül tükörszilánkot szedegettem

hét év hetvenhét szobájának hangjait kívülről ismerem

visszhangzik fülemben a magnószalagra kimért kín

az utolsó szoba tükörterem

a hetedik év utolsó napján vigyázzban állok előtte

fordul a kulcs a zárban lépteim már nem az enyémek

hét évig gyűjtött hangok törnek fel belőlem

a tükrök széttörnek nem láthatom sebeimet

Létszükséglet

„énekeltem és papírt fűztem az írógépbe. Nem ment az írás.”

Hervay Gizella: Előszó

„Azt mondod, hogy ne írjak. Hát mondd meg, mit tegyek?”

Nemes Nagy Ágnes: Azt mondod, hogy ne írjak…

G-nek

Költőnőből költővé válásodat szigorú szabályok mentén tűrik megvalósítanod. Lázadj, tagadj meg mindent, mi belőled nő, még a nőt is, különben nyelved szűkössége korlátoz. S hogy miről írhatsz? Amit kihasítanak neked a nyelvi tájból, a fölösleget úgyis kimenstruálod.

Á-nak

Ha mégis elkalandozik figyelmed, és azon kapod magad, hogy hajnali mosogatás közben verseket írsz a kisebesedett hátországról, verseket írsz a szülőcsatornát átszövő szorongásról, verseket írsz egy szobáról, és szégyen szökken szemed sarkába, hülye vagy, ha elhiszed, hogy a fölösleget majd kimenstruálod.

T-nek

Hülye vagy, ha elhiszed, hogy nem teszik szóvá, és bírálják majd megszólalásod. Hülye vagy, hogy évekig nem írtál, félvén a szavak erejétől, pedig az írás létszükséglet. Odatartod arcodat, metaforák nyílnak bőrödön. Elmondhatóvá teszed a test kínjait és gyönyöreit. Megszemélyesíted, és hagyod elsétálni rettegéseid. Kiírod a pelyvát méhedből, vérzéseid szabadítanak fel. Semmid sincs, mi eleve adott. Maradhatsz meztelen.