a poézis / nem tud megtartani / törékeny és kecses / keretei között

Ma a költőket nem érdekli a poézis szépsége. Főleg nem a nőket, akik arra vágynak, hogy minden undorukat a brutalitástól becsomagolják egy szövegbe.

Undorukat transzparensre írni, amivel tárgyalásra kísérik Gisele-t. Klubokban a bögyös képeket szétgrafitizni, örökké nyomot hagyni.

Mint ahogy szemein keresztül szétzúzza A Hegy Oberyn Martell koponyáját, olyan legyen a poézis.

Mint kommentek az utcán lefotózott lányok képei alatt. Szétkúrjuk a picsátok!

Mint Dominique Pélicot szomszédaival és barátaival a felesége teste fölött.

Annyi düh van bennünk, amit a poézis nem tud megtartani törékeny és kecses keretei között.

Arról fantáziálunk, hogy hegyek vagyunk, hogy testünk nagyobb a ti testeteknél, hogy pinánk vérébe fullasztunk titeket, hogy vérünkkel festjük ki szétzúzott koponyátok.