míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

az utolsó korsó

arra való hogy megoszd önmagaddal a levágott kenyérdarab a sajt a kilakoltatott tengeri partszakasz ahol annyiszor fölkerested a borozót az utolsó korsót mindegyikre ezt mondtad mosolyogva kérted ki a következőt mint gyerek aki mindent összetört maga körül kinéztél a messzi hegygerincre azt gondoltad nincs íve menten összeomlik ugyanazt a hétköznapi ürességet verte vissza az arcod mint ez a teremtéskori homokozó ahová isten lehajol egy órára majd eltűnik végleg fénytestek hegyén az utolsó ítélet.

illesztési pontok

a kapu előtti friss havon ledöntött fák sorompók lesik a szállítás közben megsérült dobozt a csillagokhoz már kaptunk csavarhúzót kitapogatom az illesztési pontokat halkabbra veszem a zümmögő kisrádiót a parkettára hasalok a széthajtogatható útmutató hiányzik nem találom a feladót míg meg nem érkezel testem mozdulatlan parkettacsík.

poncsó

ismeretlen arcokból hajtogat képzelt rokonokat a bejárat fölött lekopott felirat barnája ég a résből halott fény mintha nem is otthon lenne ez az ismeretlen negyed az ajtó előtt három macskát etet az elfeledett lakó a kő repedéseiben megragadt hó összerezzen a nyivákolásra a háromból kettő gömbölyded és hangosabban dorombol a harmadik sordino hangját elnyeli a nő testén szétnyíló vörös poncsó.