Lyukad az ég talpa

Valeriana

Rózsabogarak ragadnak a fáradt olajba, minden verdesésre megnyugszik az ember. Eperfák nőnek alkaromból, indulok a pillaszéltől felforgatott ünnepekre, az istenekre gondolok. Penészspórákkal viszik fel az olajat belsőcombomra. Ilyen lehet a fényvédetlen arc, a behorpadt héjak, a sétálók nárciszszaga. Hattyúnyakú angyalokban keresek menedéket. Tengerkristályokat, tiszta, nagy vizeket sodor magába a régi istenek mosolya. A méregkeverők sisakvirággal itatnak, elhiszem, hogy a macskagyökértől nyugodt a pihenés és a hiány nem bizonyít semmit.

Elrakni

Mama inkább meghalt. A délután leveri a szilvákat, összeszedem, megtörlöm lila bőrüket. Keverem a lekvárt, sűrűvé a darázslepte anyagot. Tört ütemmel dolgozik a váll, felveszi az üst formáját. A szilva vékony rétegekben ragad fel a szélére. Mama otthonkáján ibolyaszirmok hevülnek át. Lyukad az ég talpa. Fullaszt a páratürelem, a hús puhul, várom a csillapodást. Kiszárad, melegszik a torkom, amikor a darazsak kirágják belőlem a forró szilvalekvárt.