mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Megkérdeztem a férjemet, hogy szerinte nárcisztikus vagyok-e, és nem azonnal válaszolt

Egy politikai műsort vezetek, amiben időnként bíráljuk a kormányt. Nem ideálisak a demokratikus állapotok az országban, ahol élek, ezért megfordult már a fejemben, amikor három egymást követő napon egy ismeretlen szám hívott reggel tízkor, és nem szólt bele senki, csak lihegett, hogy van összefüggés a munkám és a hívások között. De nem mertem erről beszélni, mert megijedtem: beképzelt pöcsfejnek tartanak majd, aki annyira el van szállva magától, hogy azt hiszi, olyan fontos ember, hogy figyelteti az állam. De most újra eszembe jutott, ahogy a Rákóczi úton láttam a szinte kihívóan tekergő térfigyelőkamerákat: addig álltam az egyik előtt, míg végre felém fordult: belemosolyogtam.

Valamiért érdekel, szimpatikusnak gondol-e, aki néz. Tetszem-e neki, gondol-e rám munkaidőn kívül, szurkolt a bértárgyalásomon? Strigulázza, mennyit hazudok anyámnak? Feláll neki, mikor szexchatelek? (Vajon miért férfinak képzellek el?) Jó embernek tart, rossznak, vagy tök átlagosnak? Szereti a verseimet? Megvette a könyvemet? Ja, dehogy, megvolt neki kéziratban! És ezt a versemet olvassa? Igen, rólad szól, ajándék! (Sokan irigyelnének.) Felkeresel majd egyszer és elmondod a véleményed? 2030. június 10., 17.00, Tütü Tangó Kert Cafe? (Jó ott a pizza.) Szívesen megismernélek. Sokat szorongok azon, hogy nem szeretsz.

Our last summer

augusztus 30-a van, ezen a héten csak ezt a számot vagyok képes hallgatni, ráadásul a colin firth-verziót, mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem! hasamban pillangók döglenek: szeretlek téged, de félek és a hazámat is féltem a haláltól.

mint látható, nem születtem bonyolult embernek. sok mindennek utolsó nyara ez: ősztől bekötött szemmel ülök majd egy boltban, szűkek a polcok közötti átjárók, kristálypoharakat árulnak, tudom, hogy nem mozdulhatok, csak a szám mozoghat majd, beszélek, hónapokig beszélek és beszélek, vigyáznom kell arra, amit még nem láthatok. ha vége lesz és leveszem a kendőt, téged akarlak látni, először téged megölelni, aztán mindenki mást, aki ellenségének hitt. csak attól félek, hogy miközben szeded ki a tenyeremből a szilánkokat, azt fogod mesélni: amíg én a boltban ültem, egyedül, az emberek egy reggel elfelejtették, mi az, hogy ölelés, neked is csak furcsán dereng, most, hogy megemlítettem, hogy volt ilyen.