Goran Vojnović: Csefurok, húzzatok haza!

regényrészlet

Reiman Judit fordításában

A ház előtti üldögélés Fužine nemzeti sportja. Valószínűleg minden településen így van, de Fužinében ez a legfejlettebb sportág. Faszom, kis lakások, nagy családok, feszült viszonyok, alacsony életszínvonal.

Miért nem kelek fel vasárnap az ágyból

A legjobban az veri ki nálam a biztosítékot, amikor hallgatom Radovant és Rankát, ahogy vasárnap reggel veszekednek. Az egyetlen nap, amikor mindketten otthon vannak reggel, és nyugodtan megihatnák a kávéjukat, megnézhetnék a mexikói sorozatok ismétléseit, minden szép és jó lenne, de nem, ők természetesen veszekedni kezdenek valami hülyeség miatt. Aztán még suttognak is, hogy ne ébresszenek fel, és csak néhány szót hallok, amikor Radovan nem tudja visszafogni magát, és teli torokból ordítani kezd.

– Én elpatkolhatok, de akkor is minden úgy lesz, ahogy te akarod! Nem így van? Ismerd el! Ismerd el, a fenébe is, a kurva istenedet!

Aztán megint valami suttogás, te meg csak vársz, mikor megint eldördül.

– De nem így van! Hallasz engem egyáltalááán?

Radovan elnyújtja a mondatai végét, mert ekkor Ranka már bekapcsolódik a saját poénjaival. Ranka nem adja fel. Ő csak mondja a magáét. Nyugodtan megvárja, amíg Radovan elmondja a mondókáját, aztán folytatja. Rankát nem lehet kizökkenteni. Már rég átlátott Radovanon, és nem tudom, apám miért kiabál folyton, ha esélye sincs, hogy bármit is elérjen.

– Azt mondtad, hogy a tepsit az erkélyre tetted? Azt mondtad, aaazt?

Na persze. Megint a leghülyébb indítékok. Tepsi az erkélyen. Radovant felbassza, hogy a szárma* nem a hűtőben van, hanem az erkélyen. Az, hogy az erkélyen van, tényleg baromság, de az, hogy emiatt szarozol, már klinikai eset. A vicc az, hogy fáj a feje, másnapos, és most szármát enne reggelire. Bassza meg a szármáját reggelire. Hát nem ez a legbosnyákabb dolog a világon?

– Volt már valaha valami úgy, ahogy én szerettem volna? Volt? Valaha? Na, mondd! Gyerünk, mondd! Mondd ki!

Menjen a picsába. Most visszamennek az időben. Szét fogják cincálni a házasságukat, hogy aztán a fasz se tudja összerakni vasárnapig. Amikor újra szét fogják szedni. Na, ezért nem kelek fel az ágyból vasárnap reggel. Kiveszem a Sportske Novostit az ágy alól, és elolvasom az NBA eredményeket, ki hány pontot szerzett, és ki hány ugrást végzett. Statisztika. Például Gilbert Arenas, alias Agent Zero 36 pontot szerzett, gyenge százalékos dobással, de még hét gólpassza is volt. Vince Carter, alias Half Man Half Amazing, 45 pontot dobott a Sacramentónak, mégis kikaptak. A Sacramentóban Bibby és Artest 22-22 pontot szerzett. Ron Artest egy eszement őrült, aki egyszer csak balhéból összeverekedett a nézőkkel a lelátón. De nem tudok nyugodtan olvasni, mert a nappaliban megint csend van, és tök ideges vagyok, hogy mikor jön az újabb roham. A csend a legnagyobb szar. Akkor megölném magam. Tessék, kezdődik.

– Menj a rohadt kibaszott anyádba.

Fazekak repülnek. Ajtók csapódnak. Most egy ideig nyugalom lesz. Síri csend. Mindketten felhúzott orral duzzognak. Radovan folyamatosan morogni fog, Ranka pedig úgy tesz, mintha megsértődött volna. Egy kicsit meg is sértődött, de semmi baja. Ő mindig készségesen szétkúrja Radovan agyát. A legrosszabb az, hogy Radovan most nem tud nyugton maradni, és elkezd körbe-körbe járni a lakásban. Ezért leteszem a Sportskét, és úgy teszek, mintha aludnék. Rám nyitja az ajtót, és egy ideig bámul rám, aztán becsukja maga mögött, és visszavonul. A jó kurva istenit. Ha nem lennék éhes, egész nap így maradnék, mert most közéjük menni teljes katasztrófa lenne. De muszáj, bassza meg. Így van ez az életben.

A legrosszabbak azok a hülye kérdések, amiket Radovan morogva, sértődött hangon tesz fel. A faszomba, leszarom, úgysem tudok rájuk válaszolni. Ráadásul álmos is vagyok. És mindenem fáj. De Radovannak kérdeznie kell valamit.

– Elmész ma valahová?

Bólintok.

– Mikor?

– Nem tudom.

– Hogyhogy nem tudod? Mész, vagy nem mész?

Most már én vagyok a célpont. Ranka már megkapta a magáét, most rajtam a sor. Képtelen vagyok lehűteni a hangulatot. Ma nincs erőm hozzá. Nem mondok semmit. Hallgatok, mint a sír. Radovan dühösen kapcsolgatja a tévéprogramokat. Bejön Ranka.

– Hol voltatok tegnap?

– Itt.

– Jó volt?

Nincs kedvem válaszolni, ismét bólintok. Felhúztam Radovant. Nem kellett neki sok.

– Mi van veled?

– Semmi, miért?

– Semmi. Anyád jól nevelt téged. Ne ébreszd fel, hadd aludjon tizenkettőig. Ne szóljon, ha nem akar.

Tudtam, hogy veszekedni fognak miattam. Gyorsan fogom a cuccomat, és kimegyek a szobából.

– Hova mész?

– Megyek…

– Mikor jössz vissza?

– Nem tudom.

Amikor az ajtóhoz érek, Radovan feláll, és utánam jön.

– Anyád készít neked ebédet.

Gyorsan elhúzok. A ház elé. Ez a basztatás kikészít. Totál gyötrelem.

Miért nem ültünk le a ház előtt, mint mindig

A ház előtti üldögélés Fužine nemzeti sportja. Valószínűleg minden településen így van, de Fužinében ez a legfejlettebb sportág. Faszom, kis lakások, nagy családok, feszült viszonyok, alacsony életszínvonal. Minden nagy családnak az alacsony életszínvonal miatt a kis lakásban csak egy tévéje van, ezért feszültek a kapcsolatok, mert állandóan veszekednek, hogy ki nézze a tévét. Aztán az egyik szerencsés leül a kanapéra, és csatornákat váltogat, a többiek pedig mehetnek a picsába. Ha anya mexikói limonádékat néz, akkor apa elmegy a kocsmába, ha pedig apa a Pinken, a 24 órán vagy a Trenján** lóg, akkor anya elmegy a szomszédasszonyhoz kávézni. Minden esetben ki van baszva a gyerekekkel, és ha nincs számítógépük, akkor a ház előtt ülnek. A csefurok viszont nem szeretik a számítógépeket. A PlayStation még elmegy, de a programozás és a hackelés az nem nekünk, csefuroknak való. Ráadásul a legtöbb csefur szülő valahol, valakitől hallotta, hogy a számítógépek veszélyesek a gyerekekre, és ezért nem akarnak jó gépet venni nekik. Aztán csak ülsz a lakótelepi ház előtt, és pofázol öszszevissza amolyan csefur módon. Három napig vitatkozol azon, hogy melyik a jobb, a német gépekkel gyártott Merci vagy a kézzel gyártott Ferrari. Gép kontra ember. Nagy téma. Aztán beleszövöd a Terminátort, a Robocopot, Schumachert, Adi nagybátyját, Emirt, aki Németországban gyártja a Merciket, Dejan kollégáját, aki Ferrarikat tesztel Olaszországban, a Juventust, a Bayernt, Aco nagymamája, Stojadinka pulóverét, az Emporiumban vett garbót, és így tovább három nap és három éjszaka. Közben nézed a fáradt apákat, akik hazafelé jönnek a munkából, a kedves kis szomszéd gyerekeket, akik az iskolából jönnek, a műsorvezetőnőt a nyolcadikról a tűsarkú cipőjében, akinek úgy táncol a feneke, hogy mindig fáj a nyakam, amikor nézem, Božo frankón szexi anyukáját, akiről még mindig nem tudjuk, hogy negyven- vagy ötvenéves, aztán ott van Šuškić a tizenegyedik emeletről, aki egyszer úgy berúgott, hogy eltévesztett e a házszámot, és majdnem betört a nyolcba, mert nem tudta kinyitni a kaput, és persze Vlado, a házmester, aki állandóan valamiért balhézik, a rohadék geci. A végén pedig még mindig nem tudod, hogy a Merci vagy Ferrari a jobb, mert a Merci sváb, és amúgy is menő, és minden vendégmunkás és maffiózó azzal jár, a Ferrari pedig Ferrari, és kész. Ülsz a ház előtt, és ott rohadsz meg. De ez legalább menő. Jobb, mint Radovant és Rankát hallgatni. Ám minden alkalommal ugyanaz történik. Dejan mond valami okosat, Adi pedig basztatja, és bebizonyítja neki, hogy amit mond, az hülyeség.

– Majd meglátod, hogy Črnučéban voltunk.

– Anyád volt Črnučéban. Még hogy Črnuče! Črnuče ott van, ahol a 6-os busz jár. Te tényleg hülye vagy!

– Vegyél egy újságot, és nézd meg, hol van az a vadászház. Kajakra benne van a fekete krónikában, hogy leromboltuk.

Ezek azok a zseniális, kispados ötletek. Hogy amint lerombolsz egy istállót, bekerülsz az újságba. De Aco bedől ennek a hülye tréfának, és elmegy a trafikba. És hoz egy Dnevniket.

Azt sem tudtam, hogy létezik ez a kurva újság.

– Nézd ezt a hülyét, mit vett. Kultúráról akarsz olvasni? Mondtam, hogy Novicét vegyél.

– De ebben van fekete krónika!

– Most meglátod, hol voltunk. Črnuče. Meglátod, hogy Vičben voltunk.

– Na persze.

– Nézzétek! Itt vagyunk!

– Mutasd! Hadd olvassam el, te úgysem tudod!

– Anyád nem tudja!

Nem hiszed el! Ez a vadászház egy nagyon ismert bulizóhely, és most írnak rólunk az újságban. Baszki, még nem sok, de valahol el kell kezdeni.

– Van… dá… lok… Mi ez?

– Ezek azok a seggfej faszok. Olvass tovább.

– Vandálok tegnap éjjel megrongálták a kunyhót a Hosszú hídnál… Látod, Hosszú híd.

– De hát ott van, ahol Črnuče. A 6-os busz megy a Hosszú hídhoz.

– Édesanyád van ott, ahol Črnuče. Tudod, hol van a Hosszú híd?

– Na hol?

– Ott … ahol Vič felé mész, aztán…

– Nem Vič, hanem Hosszú híd. Ha Vičben lenne, akkor Vičről írnának.

– Ugyan már, fogalmad sincs. Emlékszel, hogy nem tudtad, hol van a Hármas híd?

– Tudtam, csak nem tudtam, hogy az a Prešeren tér.

Isten tudja, hogy véget ért volna-e valaha ez a vita, ha nem jön Samira, Adi anyja.

– Adi, itt van anyád.

– Bassza meg.

Samira felénk masírozik, Adi pont leszarja. Adi apja, Mirsad, Ausztriában dolgozik. Adi azt mondja, hogy sofőr, mi pedig, hogy szemetes. Samira állandóan Adi után kajtat, és haza akarja vinni. Adi nem törődik vele, mindig lerázza, aztán ő elmondja Mirsadnak, és aztán Adi kap egy jó nagy lebaszást. Aztán Mirsad visszamegy Klagenfurtba, és Adi megint tiplizik Samira elől, aki Fužinében rohangál, és őt keresi.

– Adi, menjünk haza.

– Nem megyek haza. Itt maradok.

– Ma jön haza apád.

A helyzet az, hogy Mirsad soha nem akkor érkezik, amikor mondja, és Samira folyamatosan várja őt a kész ebéddel, és begyűjti a gyerekeket Fužinében, hogy legyen egyfajta közös családi ebéd, amikor Mirsad hazajön. Adit talán néha még elkapja, de Sanelt, Adi bátyját viszont soha, mert ő mindig császkál valahol.

– Na és, ha jön. Ha jön, akkor hazamegyek.

– Gyere haza, ebédeljünk együtt.

– Nem megyek, bazmeg, húzzál innen.

Mindig ugyanaz. Baszná meg a sündisznó, hogy nem unja meg, azt nem értem.

– Na, gyere már…

– Húzzál már el. Együtt megyünk ebédelni. Marko fizet, mert tegnap nyert.

A fenébe is, végül mindig megsajnálom Samirát. Adi még soha nem ment haza vele, de ő mindig ott áll, minket néz, és könyörög, Adi magasról szarik rá, mi pedig ott állunk, mint az idióták, és a földet bámuljuk. Néha olyan hülyén érzem magam, hogy inkább én mennék vele ebédelni.

– Menj haza, ne törődj velem. Menjünk, mert nem fog elmenni.

Aztán általában Adi után megyünk, Samirát pedig hagyjuk, hogy ott álljon, mint egy rakás szerencsétlenség. Mirsad pedig közben az osztrák lányokat keféli. Mirsad amúgy is kurva gyanús, és egyáltalán nem csodálkoznék, ha valójában Kranjban dolgozna, és csak Samirának mesélne Klagenfurtról. Mit tudja Mirsad, hol van Klagenfurt.

*Szárma – török eredetű étel, káposzta- vagy szőlőlevélbe göngyölt húsos töltelék.

**Pink TV – szerb kereskedelmi televíziós csatorna; 24 óra, Trenja – szlovén tévés hírműsorok.

 

Reiman Judit műfordító, angol és lengyel szakon végzett az ELTE BTK-n. Szlovén és lengyel nyelvű szépirodalmat fordít.

Megjelent október 21-én a szifonline 2026/43-es lapszámában. A szerző életrajza és további publikációi fent, a nevére kattintva érhetők el.