Most, hogy járműtulajdonossá válok, eldöntöttem, hogy vállalkozni fogok – haladjunk a korral –, és Pityuval közösen csapatjuk majd az utakon. Szóval, modernizálunk. Megyünk az úri negyedbe, szekérrel. Nem is hinné el senki, mi mindent kidobnak a naccságák. Mi meg begyűjtjük, de most már majd ipari mértékben, nem csak úgy kicsiben. A hasznos limlom megy a zsibire, eladjuk. 

Fannival érkeztünk haza, bemutattam a házmester feleségének, elcsevegtek, majd annyit mondott, hogy csak Menya bá elől tartsam rejtve, ha jót akarok. Fannival nevettünk, Pisszer néninek egy arcizma se rezdült. Megkért, hogy ha felsöpröm a gangrészemet, kislapáttal szedjem össze, és ne söpörjem le, mert csikkeket talált a belső udvarban. Megígértem, hogy úgy lesz. Nem is dohányzom. 

Utó-pia valóság-szofver Kinek javasoljuk: politikailag érzékeny uraknak, akik sosem vetették meg az alkoholt.

Újra a Lacit nézi, annak a lánya bezzeg csellón játszik, és az apja elintézi neki, hogy a nagyteremben legyen saját kis koncertje minden tanév végén, azon a színpadon, ahol többnyire a meghívott írók ülnek az őket kikérdező, túlzottan is lelkes Andreával, ahol az óvodáscsoportok balettozni szoktak, az idősek kórusban énekelni, de ahhoz, hogy egyesegyedül koncertet adj tizenhat évesen, ráadásul hamisan, ahhoz a Laci lányának kell lenned.

Mindenki őt akarja, tör előre elvakultan a hóesésben és Liza táncol a szemei előtt, barack színű Gerda-ruhájában követi Juli nénit, visszájukra fordulnak a szerepben: Juli néni kemény lesz és fagyos, Liza lágy és kedves, de mind a ketten gyönyörűek. Lizának még a haját sem simították le az előadáson, Gerdaként lebeghetett néhány hullámosra sütött tincs az arca körül és még szebben pörgött a könnyed fodrok között, mint a próbákon.

A burok, ahol élünk, megreped. Rései közt beárad a fény. Didergős volt a nyár, de hiszünk az enyhülésben.