Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Oszd meg, és uralkodj, de én nem osztok meg semmit, mert főként sikkasztok, mellékesen csalok, és harmad-negyedsorban nevetek és iszok, és nemsokára olyan nagy leszek én is, mint a MOL-torony. Vagy nagyobb.

Az igazán nagy gondok akkor kezdődtek, amikor a jobb szeme alatt elkezdett nőni az a valami. Először pattanásnak nézte, de semmilyen házi praktika hatására nem múlt el, sőt egyre nagyobb lett. Amikor megnyílt a közepe, herpeszre vagy fertőzésre gyanakodott. Aztán egy reggel arra ébredt, hogy kétféleképpen látja a világot.

Constantin egyetlen határozott mozdulattal megrántotta a láncot, s az állat abban a pillanatban két lábra ágaskodott. Tömör teste lassan, imbolygó léptekkel mozgott a férfi irányítása alatt, táncra emlékeztető mozdulatokkal.