Nem felejti el, amit Huba tanácsolt, folyamatosan táncol, mint a Rocky, megy előre és támad, mint a Rocky. Hatásos, úgy látszik, mert az óriás párszor lefogja a fiú karját, úgy kell lerázni magáról.

Kapkodva felöltözöm, kint leülök, nézem az ajtóra ragasztott plakátokat és tájékoztatókat, az asztma fő tünetei, a betegjogi képviselő telefonszáma, a leletkiadás időpontjai. Próbálok olvasni. Becsukom a könyvet, elrakom. Megnézem a telefonomat. Üzenetek, emailek, hírek, hiába pörgetem, semmi érdekes.

Pontosan ezernegyven vasárnap. Ezernegyven alkalom a megbánásra. Kórházban csak egyszer voltam ‒ ha nem számítjuk a születésemet. Egy csontom tört el. A fülembe négy lyukat lövettem. Háromszor hánytam alkoholtól és egyszer sem mondtam el anyámnak, mégis mindig kiderült.

Apu, nos aput már fából faragták, ő, mióta megvan ez az űrhajó, kizárólag a száguldásnak él. A botkormány mögött minden más elveszti számára a realitását, minden, ami nem az ablak mögött elsuhanó táj, kitalációvá alakul, délibábbá, a képzelete díszletévé, csak ez valódi, ez a hasítás, ha anyu kinyitná a szemét, rájönne, hogy máris kétszer megkerülték a földgolyót.

Szívesen időzöm a péksütiknél. Minden nap magamba szívnám ezt a mennyei illatot! Néha betyárpogácsát veszek, elvétve fahéjas csigát, de előfordul az is, hogy szénhidrátcsökkentett kenyeret rakok a kosaramba.

A bérelt furgon, amivel a cuccainkat idehoztuk, a kapu előtt állt, még a dobozainkat se pakoltuk ki. Mi lenne, ha egyszerűen elhajtanék? De aztán csak billegtettem a kezemben a poharat, és néztem, hogy hullámzik benne a bor.