Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Lanczkor Gábor naplói

A pannonhalmi apátságban. Pannónián belül ez itt a legészakibb cseppje a korsó eltörése után szétfröccsent varázslatos nektárnak: Monte Sacro Pannonieae. Hat éve teljesen újragondolták a bazilika középkori terét: kiszórták a szószéket és a régi padokat, az új oltár egyetlen ónixtömbből van, ónixból készült a felolvasóállvány is, a keresztelőkút és az apszis ablakai is. Egy hét múltán is sokszor eszembe jut a nagy, kerek ónixablak, az új oltár, és Varga Mátyás testvér is.

 

A XIX. század költői

 

Mosaburg romjainál (hűlt helyén) járunk a Kis-Balaton mocsarai mellett. Meggyőzően fest az ószláv bazilika térdmagas alapfalai mellett Makovecz rotundája, a tetején kereszttel, alatta a Holddal és a Nappal; keresztény fejedelmi udvart töröltek el itt az Ázsiából beáramló sámánista magyarok, hogy aztán politikai akaratból (avagy a Szentlélek kegyelméből) maguk is megkereszteltessenek. Kár, hogy a templomféleség belső tere átgondolatlanul van berendezve (a zalai épített örökség és táj nagyméretű fotóinak szolgál fura kiállítóhelyül). A parkoló mellett bolgár, szlovén és szlovák Cirill és Metód-emlékművek állnak (ha igaz, mindkét szerzetes járt Mosaburgban). Lengyelországi eredetű családnevemre gondolok, aztán arra, hogy Pannóniában a magyar nyelv, mint egy mohó bagoly, minden helyben maradt szlávot és germánt megevett. Mint egy kiugrott augur, piszkálgatom a bagolyköpetben a csontocskákat, és szánni valónak, menthetetlennek látom az erdélyi magyarok szeparatista keményfejűségét.

Festmény egy patak csobogójáról; fröccsen a vásznon a fehér festék, mint Pollocknál.

„Az információhiány, az elhallgatás a nem ironikus mítoszépítés kényszerpályájának tűnik.” Ó, jaj.

A füredi Lóczy Lajos Gimnáziumból az igazgatónő kirúgott két tucat diákot, mert bebizonyosodott, hogy marihuánát fogyasztottak. Itt és most bevallom: annak idején én is fogyasztottam marihuánát a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tornaterme mögött (talán enyhítő körülmény: nem tanítási időben, hanem délután).

Föl lehet-e készülni egy igazán radikális költözésre? Aligha. Az elmúlt hat évben több látogatónk nekem szegezte a kérdést, hogy ugye tudom, mennyire kivételes helyen élek a családommal. Amire mindig azt válaszoltam, azért élünk itt, mert úgy döntöttünk, hogy itt fogunk élni.

Ha a falhoz állítva megkérdeznének, van-e bármi, amit bánok az eddigi életemből, úgy válaszolnék, egyedül azt, hogy a kelleténél többet voltam egy légtérben olyan emberekkel, akikkel nem kellett volna. Ezek a kényszerű együttlétek jellemzően nem az elmúlt hat évben történtek.

Minden nap másfél-két órán át szedem és csutkázom a tüskés körtét a présház előtti nagy fa alól. Cefre lesz belőle.

***

Két gyilkos galóca ütötte át az avart az erdei ösvényen. Arasznyira állnak egymástól. Mint egy testvérpár. Letérdelek a földre, egészen közel hajolok hozzájuk. A bocskoruk közelében olyan a tönk cikkcakkos, kétárnyalatú mintázata, akár egy damaszkuszi pengéé.

Körteszedés közben Szilasi László kemény kijelentésén rágódtam, hogy Magyarországon a fejekben addig nem lesz rend, míg egyetlen magyar is van a világon, aki a szocializmus idején született. Végre érteni véltem ennek a dacos mondatnak az élét, Orbánostul is. Tűzött a nap, zümmögtek a darazsak, izzadtan tapadt a hátamra az ing.

Mint az újszülött egerek az anyjuk csöcsén, úgy csüng tizenhárom apró körte egyetlen rövid gallyon.

Csigák rágták körbe a gyilkos galócáim kalapját.

Mintha elveszítettem volna Krisztust; az egyházammal együtt Krisztust is. Hogy ez a lappangó folyamat a fenenagy orbáni kereszténydemokrácia miatt ért el bennem valamiféle végpontot, eléggé elkeserít.

Otthonos, jól belakható zug az ott a körtefa alatt.

A pannonhalmi apátságban. Pannónián belül ez itt a legészakibb cseppje a korsó eltörése után szétfröccsent varázslatos nektárnak: Monte Sacro Pannonieae. Hat éve teljesen újragondolták a bazilika középkori terét: kiszórták a szószéket és a régi padokat, az új oltár egyetlen ónixtömbből van, ónixból készült a felolvasóállvány is, a keresztelőkút és az apszis ablakai is; a vékonyra vágott, fehérsávos kő a szentély nagy körablakában olyan, akár egy bensőbb világtérkép.

Az ajándékboltban vettem egy Újszövetséget. Egy bencés testvér vadonatúj fordítása. Egy, és nem két oszlopban fut le a szöveg a bibliapapíron, a számozott szakaszok nincsenek prózaversszerűen szakaszokra bontva, a párbeszédek párbeszédként, gondolatjellel szerepelnek. Olyan az egész, mint egy kortárs regény. Az újdonság erejével hat rám.

Miután hazaérkeztünk, kaptam ajándékba a szüleimtől egy gyöngyháznyelű halas bicskát.

„Vigyázzatok: vallásosságotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól!” (Mt 6,1) Mint amikor kívülről kinyitnak egy ablaktáblát.

 

***

 

Leérett a körte.

Családos magányt; égi vihart.

Egy hét múltán is sokszor eszembe jut a nagy, kerek ónixablak, az új oltár, és Varga Mátyás testvér is. Rendkívüli feladat kamaszlányokat és kamaszfiúkat tanítani. Volt benne részem három és fél éven át; soha többet.

A halas bicska persze nem csak Krisztusra, de Szegedre, az árvízi Szegedre, a víz sebére is rámutat hegyével.

Nem mondják ki nyíltan, mint a katolikus egyház, de szándékaik irányzékát követve napnál világosabb: a túlfinomodott hipszterek szubkultúrája az örök élet reményében plántálja a hívekbe a bűntudatot (ostyájuk gluténmentes).

Lehetséges gyakorolni egy intézményes vallást. De magát a hitet? Lassan, bekezdést bekezdés alá tapogatva olvasom az Újszövetség első könyvét, és mindabból, amit Krisztus (vagyis Máté, a vámszedő, az aljaember) kimond, az egyén hite számomra inkább tűnik megbonthatatlan, monolitikus entitásnak, mint fejleszthető képességnek. (A hit, ami hegyeket mozdít meg, vajon nem maga a hegy?)

Mint egy torkát próbálgató rekedtes kiskakas, úgy nyekereg a tanítóház garázsának nyitva hagyott vaskapuja a szélben.

Motorcsónaktúra a Tisza-tavon. Halkan pöfögve halad a laposfenekű csónak a növényzettől járhatatlan kisebb-nagyobb szigetek között, beszűkült holtágon, nádlagúnákon keresztül, egy túlcsordult patak sejthető medrében. Azt mondja a túravezető, hasonlóan nézhetett ki a Tisza a maga árterével a szabályozás előtt. Azt is elmeséli, hogy a nagyapja és az apja még kukoricát kapáltak itt, a tiszai vízerőmű építése után elárasztott földeken.

A Hortobágyon. Az új, magas gyaloghídról teljes tömegével látszik a ringatózó nádas mögött a hegyaljai tufából rakott kétszáz éves közúti híd, a Kilenclyukú. És a füves puszta is belátható széltében-hosszában. A viharfelhő-rongyok az indigótól a szürkéskékig terjedő árnyalatokban vibrálnak; esős, napos, szeles a délután. Cafrangos az északi széle egy távoli zivatar sávos tömbjének. Meghajolok az ürességé emelkedett tágasság előtt.

A folyó partján épült csárda ma is csárda. A leaszfaltozott főútvonal ma is az ősi folyami átkelőhely kőhídján halad át. Nagy erejű rím mindkettő, a csárdáé és a hídé is; semmilyen más épület nincs itt, amelynek véglegesség-igénye meghaladná egy jurtatáborét.

Idelátszik a Mátra és a Bükk zömök tömbje és a Tokaji-hegy kúpja is.

Szaturnuszi puszta. Ki bolyong itt? Azt hihetném, hogy a XIX. század magyar költői.

Megindulok gyalog befelé a pusztába. Annyira minimalista mintázatú a pszichedeliája ennek a tájnak ezzel az éggel, mintha csak most teremtette volna őket az isten. A puszta-toposzok hatálya itt helyben: nulla.

Egy gémeskút a távolban. Olyan, akár egy leegyszerűsített keleti írásjel (a gémje hegyesen fölfelé áll).

Lanczkor Gábor (1981). Ez idáig tizenöt kötete jelent meg: versek, regények, gyerekkönyvek és egy-egy dráma- és tanulmánykötet. Legutóbb: Monolit. Válogatott és új versek, Jelenkor, 2018. Feleségével és két kislányával másfél éves szegedi tartózkodás után jelenleg megint régi otthonukban, egy balatonhenyei karanténban él.