Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Misina

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Kezdetben volt az eszem. Először csak álmok laktak benne. Később jöttek a szavak, végül belefért a sötétség riasztó csöndje is.

Bővebben ...
Költészet

Markó Béla versei

Fotó: Rab Zoltán

Egy városi kertben, a szinte / egymásba kapaszkodó házak között? / Felgyújtanánk a várost

Bővebben ...

Sztercey Szabolcs versei

így lassan szavakat kezdett el / helyettesíteni a lány nevével, először / csak a kötőszavakat, majd az igekötőket, / hogy minden cselekvés az ő irányába / történjen, majd lassan az igéket, / mert minden mozdulatban igazából / ő történik meg, majd a főneveket, / majd mások neveit is, mert minden / arcban az ő arcát és minden ismerősében / az ő jelenlétét kereste, lassan az / összes ismert szavára rátelepedett ez / az egy név

 

(Barna Miklós felvétele)

 

Sztercey Szabolcs 1991-ben született Gyergyószentmiklóson, jelenleg Kolozsváron él. Költő, első könyve A nyelvtani közép címmel látott napvilágot 2017-ben, amit Méhes György-debütdíjjal jutalmaztak.

 

 

ballada

 

Amikor először ismerte meg a lány nevét,

úgy érezte magát, mint kiskorában,

hatévesen mondjuk, amikor tanult egy

új szót, ami tetszett neki, és azt

minden egyes mondatába bele kellett

valahogy fogalmazza, még ha semmi

keresnivalója nem is volt ott,

egyszerűen helyett kellett keresni

neki a mondatszerkezetben, mert tudta,

hogy e nélkül a szó nélkül nem mondat

a mondat, "mintha minden pontatlanul

lenne megfogalmazva, ha nincs ott a neved",

ha mégsem sikerült, óriási hiányérzete

volt, így lassan szavakat kezdett el

helyettesíteni a lány nevével, először

csak a kötőszavakat, majd az igekötőket,

hogy minden cselekvés az ő irányába

történjen, majd lassan az igéket,

mert minden mozdulatban igazából

ő történik meg, majd a főneveket,

majd mások neveit is, mert minden

arcban az ő arcát és minden ismerősében

az ő jelenlétét kereste, lassan az

összes ismert szavára rátelepedett ez

az egy név, minden más szót elfelejtett,

egyetlen szóból álló nyelvet beszélt,

amit már senki nem értett, de őt ez

nem érdekelte, annyira szerette ezt a lányt.

 

 

jurassic park

 

apu nagyon ügyes szobrász volt

többször kaptam születésnapomra

agyagdinoszauruszokat

szerettem őket, de féltem,

hogy egyszer csak megmozdulnak,

annyira élethűek voltak,

apu annyira ügyes szobrász,

hogy a hiányt is tetszése

szerint anyu alakúra tudta

formázni, ez volt a legélethűbb,

egyik éjszaka feltámadt, életre

keltette a dínókat is és együtt

mészároltak le mindannyiunkat