Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Eszter: Hívott fél

Fotó: Kovács Gábor

Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz

Bővebben ...

Petrence Sándor versei

mer mind a kít szemed mást mondott / níztem csak srígen a ráspolyt ott / a szoba vígibe de tuttam / orrod míg vakartad unottan / hugy van tán szív benned s hogy ottan / ne dújjon szentiment úgy nincsen // anyámat es bár hogy frusztráta / meg monta jösz míg az utcámba / gyün majd ha föl gyűt a mosatlan / áltam csak szívileg hasadtan / s röktön a nyomodba osontam / lílekben

 

(Szendi Nóra rajza)

 

Petrence Sándor nípi kőtő egyre rígebben születet Kispocsolyság faluba, ahol jelenlegies ílek! Falu-szerte (s továbi lapokba) publikája míveit, 2013-ba jelent meg Fagyott pacsírta címü legszeb összes versei a PRAE.HU gondozásába, azóta ritkásabban ír, de akkor igen.

 

 

Nyomodba osontam lílekben

 

(szívembe csak vágy van nettó)

 

el hagytá szomorú rózsikám

s az óta ki a túró sikál

koszokat padlórú s konyha kőn

túl lenni sosem volt könnyü nőn

zsír pecsít szárad a keszkenőn

könnyemrű vígkíp nem is szólva

 

aszontad többí már nem szerecc

hejettem lessz egy pál egy ferenc

vagy pista vagy senki nem számít

könnyedző fejemrű felszárit

mindent az idő s eggy ex-ágit

szerzek majd elölled iszkolva

 

nehíz ez neked is suttogtad

mikor míg utósszor súróttad

ruháim s níztí rám kevíjen

s úgy áltá akkor má elíjjem

hugy már a nízís ki heríjjen

de azír láttam ín hogy mígsem

 

mer mind a kít szemed mást mondott

níztem csak srígen a ráspolyt ott

a szoba vígibe de tuttam

orrod míg vakartad unottan

hugy van tán szív benned s hogy ottan

ne dújjon szentiment úgy nincsen

 

anyámat es bár hogy frusztráta

meg monta jösz míg az utcámba

gyün majd ha föl gyűt a mosatlan

áltam csak szívileg hasadtan

s röktön a nyomodba osontam

lílekben s úgy mellíd fekhettem

 

szeres míg eszt kírted emlíkszem

mikor a hibáid el níztem

níztem csak bámútam s montam jó

emlíksze milyen jó volt annyó

hugy akkor a tüzet oltandó

megkírtí s ín meg hát meg tettem

 

(na hát most ríszemrű dettó)

 

 

Baráti tollak

 

Ín szíp magyar magyarságom,

kócsag
tollazatu nemzetem
(bár kevísbí, mióta a
felírt
ideg gyógyszert nem szedem)!

 

Búza-kalász boritotta,
ősi
vidíkeid lankáin

jobban tejjesítlek, mintha
romlott
romkocsmáid laknám ín.


Líha erkőcs, urbánusság
s egyíb
ne szennyezze szivedet,
s versed drótkerítísín át
jutó
vad, idegen szinezet!


Add meg níkünk mindenünket,
magyar
disznóba magyar karalyt,

magyar fejbe magyarázat,
s magyar
fődünkbe magyar ganalyt!


Magyar szívbe gyökereddzen
ujra
egíssíges níplílek,
mielőt míg a lelkünkbő,
mongyuk,
gyomláláskor ki típnek!


Fiaidnak ad meg mi köll,
add meg –
línyegíben magadat!
Ne ismerhessenek úgy, mint
barát
tollárú a madarat.