Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Eszter: Hívott fél

Fotó: Kovács Gábor

Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz

Bővebben ...
Műfordítás

Daniel Bănulescu (f. Szonda Szabolcs): Minden idők legjobb regénye

Fotó: a szerző archívuma

Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.

Bővebben ...
Műfordítás

Erlend Loe (f. Patat Bence): Az álombiciklik regisztere

Fotó: Kállai Márta

Találkozni akar vele, de Solveig-nek résen kell lennie. Mert az ilyen fiúk többnyire csak egy dolgot akarnak. Bár néha Solveig is csak egy dolgot akar. De akkor is.

Bővebben ...
Költészet

Kazsimér Soma versei

Fotó: Vigh Levente

Kripták és véráldozatok, / ahogy a filmekben.

Bővebben ...

Simon Bettina versei

amikor észrevettem, hogy a szavaimat feleslegesnek tartod, / mintha bútorokra helyezett tárgyak lennének, / úgy alkalmazkodtam hozzád, / hogy próbálkozásom láthatatlan maradjon. / a falak közötti mozdulatlan csendben / egy tengeri kagyló belsejének zúgását hallgatom, / amit a zongorán felejtett a lakás eredeti tulajdonosa.

 

(Turay Balázs felvétele)

 

Simon Bettina 1990-ben született Miskolcon. Költő, művészettörténész. Az ELTÉ-n diplomázott, a József Attila Kör tagja. Első kötete megjelenés előtt áll. Jelenleg Budapesten él.

 

 

szezon

 

olyan városban töltöttük a nyarat,

ahová szülni érkeznek a nők,

hogy gyermekeikből boldogabb felnőtt váljék

és mosollyal az arcukon szálljanak

életük végén a sírba. mert boldogok,

akik a tenger mellett jöttek a világra.

miközben apadó hasukat simogatják,

a szállodaszobák tengerre nyíló ablakaiban

egy boldogabb életet képzelnek maguk elé.

nem láttuk rezzenéstelen arcukat, csak a tengert

figyeltük, mint a sirályok. nem hittünk a csodákban.

ujjainkon számoltuk a nyár hátralévő napjait,

vártuk, hogy visszatérhessünk otthonunkba,

ahol előre nem látható örömeink

váratlanul érnek majd utol.

 

 

 

bontási terület

 

I.

 

elkezdték lebontani a házakat,

és nem volt semmi jele, hogy a helyükre újakat fognak emelni.

könnyedén szoktunk hozzá a pusztuláshoz és a zajhoz,

a hazavezető utcákat viszont nem tudtuk elfelejteni,

egyenes útvonalakon haladtunk a letarolt városban,

mintha egy társasjátékot alakítanánk.

nem kerestünk rá magyarázatokat és nem

gondoltunk a jövőre.

 

a mi házunk ugyan még állt, és a munkagépek

sem jöttek a közelünkbe, mégsem tudtunk szabadulni

a gondolattól, hogy minden nap leemelnek egy téglát,

minden nap leemelnek egyetlen téglát a házról,

hogy ne vehessük észre, amikor majd ez is végleg eltűnik.

 

 

II.

 

mióta beköltöztünk, a növények nem érzik

jól magukat, hiába öntözted őket rendszeresen,

elszáradtak, a padló pedig átnedvesedett.

akár a tengerhez közelebb fekvő városokban,

érezni lehet a vizet. tócsák keletkeztek,

de folytattad az öntözést, ezért

lábujjhegyen közlekedek a lakásban,

mint egy kúszónövény.

amikor észrevettem, hogy a szavaimat feleslegesnek tartod,

mintha bútorokra helyezett tárgyak lennének,

úgy alkalmazkodtam hozzád,

hogy próbálkozásom láthatatlan maradjon.

a falak közötti mozdulatlan csendben

egy tengeri kagyló belsejének zúgását hallgatom,

amit a zongorán felejtett a lakás eredeti tulajdonosa.