Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...

Takács Zsuzsa versei

Komiszabb időket is / átvészeltem már, közölte Kafka állítólag. / Továbbá, hogy sosem hitt / annyira önmagában, mint akkor éppen, / negyvenhárom szeptemberében.

Takács Zsuzsa 1938-ban született Budapesten. Kossuth-díjas költő, író, műfordító, egyetemi oktató. Meghatározó verskötetek szerzője. Legutóbbi kötete 2013-ban jelent meg, Tiltott nyelv címmel, a Magvető Kiadó gondozásában.

 

 

A Vak Remény napjai

 

Ott feküdt a hideg és célszerű helyen.

A gépek zúgtak, egy sporttáska

oldalzsebében őrjöngött egy mobil,

majd hirtelen föladta (tombolásának

más helyszínt keresett).

Mindenki ismeri érveit

a visszafordulásra, gondolta, holott

csak az lesz, ami  volt.

Azután megállt és körbenézett.

Jó reggelt! – fiatal, női

hangra ébredt az altatás után.

Szabályosan vert ahogy a többi szív

akiket érdemes volt összeszedni még

a város és az agglomeráció utcáiról.

Úgy döntött, hogy élni akar.

 

 

Negyvenhárom szeptemberében

 

Látta a Máramarosból deportált férfi

Kafkát. „Mint akit szél fúj, lengedezett

előre-hátra, mikor az Appelplatzon

álltunk” esküdött. Komiszabb időket is

átvészeltem már, közölte Kafka állítólag.

Továbbá, hogy sosem hitt

annyira önmagában, mint akkor éppen,

negyvenhárom szeptemberében.

Fogalmam sincs, hogy mire gondolt.

Talán hogy sejtés rosszabb,

mint a bizonyosság?

Ő volt a testet öltött Vak Remény.

 

(A diához felhasznált fotó Valuska Gábor munkája)