Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kovács Kincső: A halhatatlan idill – júliusi-augusztusi lapszemle

Montázs: SZIFONline

Papír alapú folyóiratok véletlenül szoktak a kezem ügyébe kerülni, általában valamilyen egyetemi kerekasztal-beszélgetés alkalmával. Pedig sokkal átláthatóbbnak tartom a print formátumot, és egyszerűen jobb a hangulata. Néhány folyóirat aktuális számát letöltöttem, hogy beválogassam. De végül formátum alapján szelektáltam a szemléhez, ha már nem kényszerülök arra a nyári időszakban, hogy képernyőt bámuljak, tehát végül csak papír alapúak kerültek be. Így is bőségzavart okozott bennem a kínálat, de ez valahol öröm is. Előre megterveztem az utat Debrecenen belül, végiggondoltam, hol lehet folyóiratokat venni. A Fórum és a Malompark újságosai biztos helyek, a lottószelvényekkel szemben külön irodalmi részleg van. Erdélyi lapok a Partium-házban kaphatók. Eddig terjed nagyjából a látóköröm, talán néhány belvárosi kávézóban bukkanhatunk rá egy-egy régebbi kiadványra. Nagyon jó élmény volt olvasni a lapszámokat, sokat utaztak velem, kánikulában, kihalt megállókban, máskor otthon a kertben lapozgattam őket. Kerestem a szövegekben az aktualitást, többször sikerült átvenni a hangulatot, a látásmódot. Ennél csak azt tartom érdekesebbnek, hogy ki mi alapján mazsoláz ki szövegeket a repertoárból.

Bővebben ...
Fotó: Soós Brigitta

Mechiat Zina versei

Piros volt a fal, a bárpult fölött flitteres jaguár strázsált, / müezzinzene szólt, és versek hangzottak fel. /Mindenki csillogott, mint egy bársonnyal bélelt ládában a kincsek. / Mégsem tudtam rájuk nézni, befele kellett: rád.


Én a vízilovakkal

Téged nedves újságpapírból gyúrtak és kiolvashatatlan,
kegyetlen híreket ütöttek beléd.
Azt reméltem fake news, de amikor becsapódtál, kiderült:
minden igaz, amit rád pecsételtek.
Eleredt az eső, belemálltál a kráteredbe.
Azóta nézlek.

Az izomnál lágyabb vagy, a tüdőnél tömörebb,
nyálkahártya borít, mérget lüktetsz.
Fogalmam sincs, mi táplál,
talán a klíma felborult geometriája segíti a növekedésed,
átjöttek a dzsinnek a bolond évszakok résein,
tanyát vertek a dohos kis lakosztályodban,
és idegen, szép szavakat suttogtak neked.
Te elismételted őket és elfoglaltál.

Nem mertelek kiokádni.
Féltem, megakadsz a torkomon, vagy az ajkaim között,
pedig igazán megpróbálhattalak volna
kipöccinteni a nyelvem hegyével, hogy a padlóra gurulj,
aztán felvegyelek és az ékszerdobozomba rejtselek,
a rossz karmájú kitűzők és fülbevalók mellé,
amiket se viselni, se eldobni nem szabad.
Ez lenne a büntetésed.
Megtörténne veled, amit én éltem át egy könyvbemutatón.

Piros volt a fal, a bárpult fölött flitteres jaguár strázsált,
müezzinzene szólt, és versek hangzottak fel.
Mindenki csillogott, mint egy bársonnyal bélelt ládában a kincsek.
Mégsem tudtam rájuk nézni, befele kellett: rád.
Ott sikoltoztál bennem, én meg utánad.
Eszembe jutott milyen férfiasan görbíted a szád,
aztán újra hallottam a nevetésed.
Képtelen vagy kiereszteni a hangod, kuncogsz, mint egy gnóm,
undorodom ettől, te pedig otthonossá teszed az undoromat.

Úgyhogy amikor tépem ki a dugót a borból,
vagy amikor elindul a fűtés és széttöri a szobát a nyikorgás,
akkor azt képzelem, te kacagsz.
Megidézlek és hazaérek.
Lezárom a szemem.
Átmesélem a történetet.

*

Őket acéltéglából gyúrták.
Becsapódtak aztán szublimáltak,
pontosan kimért, lépcsőzetes hiányt hagyva maguk után.
Könnyedén felkapaszkodhattál volna a kikövezett levegőn,
de te inkább saját utat vájtál: DIY hódítás.

Omlik alattad a hegygerinc, iszappá olvasztod a földem, lefele menekülök.
Remélem, olyan vagy te is, mint a vízilovak,
akiknek túl érzékeny a bőrük a szabad levegőhöz.
Dőlj hátra. Megvédelek.

Stroke

Kifolytok a szemetesből, mindenhol ott vagytok:
répahéj, tojáshéj, salátacafat, te.
Szemüveg nélkül főzök,
a bőrödig látok, pont elég.
Pereg a hám az arcodról, a szemzugnál a legdurvább,
kaptál rá kókuszzsírt anyádtól, nem használ, vagy nem használod.

Összepergeted az ágyat, foszlanak az álmaid.
Az enyém csorog, a tiéd szakad, darabos lepedék, nem értem.
Vidd innen a trombózisod, nem akarom elkapni.
Ne tanítsd a görcsöt, ne állj össze,
bennem meg végképp, még nem épültem föl.
Most szabadultam a traumatológiáról.
Egy nap különbséggel feküdtünk be,
neked a bordád, nekem a bokám szakadt szét.
Te a tartást hagytad el, én a teherbírást.

Pedig kaptam teherhordó tevét is, ajándék apámtól, nehéz időkre,
szalagot kötöttem a nyakába, együtt indultunk neki a 28-nak.
Erőszakos szélben vágtattunk, trambulinon ügettünk, sötét volt és hideg.
Nem értette az éghajlatot, hiába biztattam, egy idő után nem mozdult. 
Aztán már én sem. Eltanultam tőle a gravitáció szeretetét,
és olyan szerencsétlenül rogytam le,
hogy kifordult magából: felsírt a bokám.
Rázokogott a trambulinra, kikönnyezte a húsomat.

Veled meg belül történt valami, még csak gipszelni sem lehet.
Eldugtad az összetörést, elhallgattad bordáid ricsaját.
Nem sejtetted, hogy én is hallom,
nem csak téged kerget az őrületbe repedt zenedobozod.
Legszívesebben elfutottam volna előle, de belémalvadt a pillanat.
Vagy én a pillanatba. Agyvérzése lett tőlünk az időnek.


Mechiat Zina Győrben született, Pesten él, verset, kritikát és prózát ír, időnként illusztrálja a szövegeit. Kommunikációs területen dolgozik.