Szilágyi Z. Ákos versei
- Részletek
- Írta: Szilágyi Ákos
„unlak. veszekedjünk.” / a férfi szerelmet karcolt a földre, / a nő nézte, belerúgott. átölelte, / kicsit megtartotta, kicsit eltemette.
nemek
‒ bevezető
ül a férfi és a nő a Mátyás-szobor
sarkán és keresik a szavakat.
„és te?” – kérdi. „és én.” – válaszol.
„még mindig rólad akarok írni.”
„unlak. játszódjunk.”
rímeket szabtak, csuklottak verslábakat,
a nő szíve a férfi ajkán kincsre akadt.
labdáztak hófelhőket, szerettek napsugárba
göngyölt esteleket, nappalokat.
nem.
„unlak. veszekedjünk.”
a férfi szerelmet karcolt a földre,
a nő nézte, belerúgott. átölelte,
kicsit megtartotta, kicsit eltemette.
nem.
„unlak. idézz nekem.
súgd a fülembe, hogy én voltam
a nyarad, szégyenlős, hogy leírd.
padra hajtott hűs kobak, pontok
vesszők helyett. kilenc éves hangulat,
szél-sarok, vár-vonat. aprócska nagy szabad.
szürkeség, kis falak.”
nem.
a férfit és a nőt a szobor sarkán
keresik a szavak. a leírnivalók,
a már leírtak. valahogy mindig
kettőjüket fogalmazzák meg.
de ma már ezt kimondani sem helyes.
nem.
kis-magyarország
rámnézett és mondta, hogy nem érti.
belémnyomta a nyelvét,
felnyalta a szájpadlásomat, tűket a szemével.
ittam volna egy kávét.
picit már besebzett az ajkam,
jó volt, megízesedett minden falat.
szélesedett a választék, de az otthoni
húsleves még mindig ismerősebb.
anyám a szemével szeretett mindent.
a bor vörös ízét, az asztal rendezett.
tavaszi pitypangmezőt, kásavirágot.
az ágyban szemével közölte, hogy szeret,
szemével, hogy dühös.
ezt nem örököltem.
csak apámtól a szúrós nyelveket,
a megnemértettséget, és hogy
kell nekem az a kávé,
kell, ha nem is értem.
Szilágyi Z. Ákos 2002-ben született Egrespatakon, Partium egyik eldugott kis falujában. Épp most fejezte be Kolozsváron a középiskolát. Már több mint hat éve ír, főleg verseket. Publikált eddig a Hepehupa szépirodalmi folyóiratban és a Várad folyóiratban. Az írás mellett imád zenélni, zenét írni, verseket megzenésíteni.
