Lapis József verse

Részletek

Írta: Lapis József

Előbb volt a por, aztán a rengés? / Vagy előbb a remegés, a csukott ablakon át betóduló homály? / A kocsi, mintha óriás göröngyre lépne, / bolydult és engedett, / rázott, ugrált, s a por szájat, orrot ellepett. / A padlóra gurult hetven cigarettám.

Beszédtöredékek a halálról

Vonat

A sarokba telepedtem, az ablak mellé.
Dohányzó fülke volt, hát dohányoztam.
Otthonról indultam, vissza az egyetemre,
akkor még mintha számított volna,
hogy valahonnan valahová megyek.
Mint valami bazárban,
vagy ahol bál van,
de legalábbis bál volt,
vagy csak mint egy sarkon túli kisbolt,
kipakolva portéka,
könyv, benzines gyújtó, cigarettatárca.
Telefon, az még nem volt.

A fülkébe ketten még bebillentek,
egyikük, délceg középkorú nő,
finoman, csukló mögül egyet köhintett.
Én láz nélkül elnyomtam a csikket.
Beszélgetni kezdtek.
A pillanat akkor sem tűnt már teljesen épnek.

Előbb volt a por, aztán a rengés?
Vagy előbb a remegés, a csukott ablakon át betóduló homály?
A kocsi, mintha óriás göröngyre lépne,
bolydult és engedett,
rázott, ugrált, s a por szájat, orrot ellepett.
A padlóra gurult hetven cigarettám.

Aki tud, talpra kecmereg.
Nézünk az ablakon, majd egymásra értetlen, hálás szemmel,
mint akik épp túléltek, vagy túlélni készülnek valamit.
Kérdéseink ugyanazok, válaszaink a háttérben derengnek.
Botorkálunk, ki, majd le.
Onnan nézünk szájtátva szerteszét.

A vonat a határban rekedt,
leborulva a sínekről,
mögötte
a vastag fém kígyózik a végtelen felé.
Elöl valahol egy mozdony, mindennek mozgatója,
nem zörög tovább.
Megmaradt dohányom egyikére gyújtok,
kecskeszakállas útitársam,
majd a köhintő nő is kér egy-egy szálat.
Osztok.
Valaki mobiltelefonért könyörög,
„Ne a hírekből tudják meg.”
Egy kalauz kezét lóbálva fut felénk.
„Oltsák el! Szivárog a gáz!”
Eldobjuk.

Ritkás sorokban lépegetünk, töltésoldalban, kavicsokon botladozva.
Először egy magányos fej, törzsétől elszakítva,
majd egy pontosan kettészelt birkatetem.
Erősödő és halkuló bégetés, ahogy röpködnek a lelkek.
És a szag. Vesénkbe kúszik.
Májunkba, szánkba.
Egy férfi elhányja magát a bozótban.

A birkaszállító autó a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyta.
Talán így áll a jelentésben.
A vonat letarolta az utánfutót, szétgórva az állatokat.
A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
Talán így áll a jelentésben.
A szerelvény, döglött páncélos lény, a sínről lecsúszva vesztegel.
Körötte birkák rángatóznak, haláltánc, néznek a semmiből a semmibe.

A szegényes kocsmában, amíg várjuk a vonatpótlót, a kecskeszakállas fiatalemberrel és a köhintő nővel,
három keserű mellett,
mint a hűség,
lassan elbeszélgetünk,
hosszabban hallgatunk.


Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, tanulmányait Debrecenben végezte, hosszú ideig ott is élt. Kritikus, irodalomtörténész, könyvtáros, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal, gyerekirodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014). 2015-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.