Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
Fotó: Bán-Horváth Attila

Lapis József verse

Előbb volt a por, aztán a rengés? / Vagy előbb a remegés, a csukott ablakon át betóduló homály? / A kocsi, mintha óriás göröngyre lépne, / bolydult és engedett, / rázott, ugrált, s a por szájat, orrot ellepett. / A padlóra gurult hetven cigarettám.


Beszédtöredékek a halálról


Vonat

A sarokba telepedtem, az ablak mellé.
Dohányzó fülke volt, hát dohányoztam.
Otthonról indultam, vissza az egyetemre,
akkor még mintha számított volna,
hogy valahonnan valahová megyek.
Mint valami bazárban,
vagy ahol bál van,
de legalábbis bál volt,
vagy csak mint egy sarkon túli kisbolt,
kipakolva portéka,
könyv, benzines gyújtó, cigarettatárca.
Telefon, az még nem volt.

A fülkébe ketten még bebillentek,
egyikük, délceg középkorú nő,
finoman, csukló mögül egyet köhintett.
Én láz nélkül elnyomtam a csikket.
Beszélgetni kezdtek.
A pillanat akkor sem tűnt már teljesen épnek.

Előbb volt a por, aztán a rengés?
Vagy előbb a remegés, a csukott ablakon át betóduló homály?
A kocsi, mintha óriás göröngyre lépne,
bolydult és engedett,
rázott, ugrált, s a por szájat, orrot ellepett.
A padlóra gurult hetven cigarettám.

Aki tud, talpra kecmereg.
Nézünk az ablakon, majd egymásra értetlen, hálás szemmel,
mint akik épp túléltek, vagy túlélni készülnek valamit.
Kérdéseink ugyanazok, válaszaink a háttérben derengnek.
Botorkálunk, ki, majd le.
Onnan nézünk szájtátva szerteszét.

A vonat a határban rekedt,
leborulva a sínekről,
mögötte
a vastag fém kígyózik a végtelen felé.
Elöl valahol egy mozdony, mindennek mozgatója,
nem zörög tovább.
Megmaradt dohányom egyikére gyújtok,
kecskeszakállas útitársam,
majd a köhintő nő is kér egy-egy szálat.
Osztok.
Valaki mobiltelefonért könyörög,
„Ne a hírekből tudják meg.”
Egy kalauz kezét lóbálva fut felénk.
„Oltsák el! Szivárog a gáz!”
Eldobjuk.

Ritkás sorokban lépegetünk, töltésoldalban, kavicsokon botladozva.
Először egy magányos fej, törzsétől elszakítva,
majd egy pontosan kettészelt birkatetem.
Erősödő és halkuló bégetés, ahogy röpködnek a lelkek.
És a szag. Vesénkbe kúszik.
Májunkba, szánkba.
Egy férfi elhányja magát a bozótban.

A birkaszállító autó a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyta.
Talán így áll a jelentésben.
A vonat letarolta az utánfutót, szétgórva az állatokat.
A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
Talán így áll a jelentésben.
A szerelvény, döglött páncélos lény, a sínről lecsúszva vesztegel.
Körötte birkák rángatóznak, haláltánc, néznek a semmiből a semmibe.

A szegényes kocsmában, amíg várjuk a vonatpótlót, a kecskeszakállas fiatalemberrel és a köhintő nővel,
három keserű mellett,
mint a hűség,
lassan elbeszélgetünk,
hosszabban hallgatunk.


Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, tanulmányait Debrecenben végezte, hosszú ideig ott is élt. Kritikus, irodalomtörténész, könyvtáros, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal, gyerekirodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014). 2015-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.