Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Fotó: a szerző archívumából

Farkas B. Szabina versei

elpakolva megszűnik / a honnan halmaza mostantól / minden és sehova / között keresi bolyongási szögét / hamubasült kihűlt megrágott / régenízű látvány az ablakban / fordítva betett filmtekercs


Vakvágány

vagonok szagát issza a bőr mint
húsvétkor a rossz kölnit
egymásra rakódik utakkal
tekervényes illathálóing
hol legyen haltenger
kizakatol veled a torkolatig
másvilágba dugott fejed

kissé meggondolatlan vágtában
megtanulod lassan hogyan kell felülni
a lóra háttal talánybokor
kőbálvánnyal
tompán puffanó
egyenként
fesztében pattanó idegszálak akkordja

elpakolva megszűnik
a honnan halmaza mostantól
minden és sehova
között keresi bolyongási szögét
hamubasült kihűlt megrágott
régenízű látvány az ablakban
fordítva betett filmtekercs

felszállni nem volt kétség
körbefutástól megszédült
búgócsiga hangja
sebes zónázó ícé masiniszta
klasszikus nyúlnevek levegős hangzókkal
tedd le a pakkot már telemarkoltad
honvággyal nem fér bele
mazsolányi reggeli arcod se

 

Kelyhek kettes

Mikor lesz tele,
amit legalább tizenkétszer
kiittunk? Lucskos újjá-
töltögetés, levedlett életek
helyén megkövült
madarat találni. Ehhez hátra
kellett nézned. Kettérepedt
közönyünk kamu
aranybevonata, műbőr
tarkómon celofán kéz
nyoma. Letéphetjük.
Ki merem inni, ha
te is, akkor nyerünk
még háromszáz évet, hogy a
megfáradt csatornarendszer
kiköpje sarát.

A víz ürügyként éri
csak a domboldalt,
míg átfolyik ezerszemén
a rögpislogás.
Hermész, te most
rejtegetsz valamit az
értetlen vigyor alatt,
vagy jobb híján
átutazóban a saját
szarkád lábnyomán?

 

Parainesis

Fogod magad és megdicsőülsz,
spontán. Nem kell sok fából vaskarika.
Neked az orrod különös
Achilles-inad. Sztüx vizéből
csupán ez a pöcök kandikált.
Apád dolgos kezétől
formálódott másolatod. Életre kelni,
ez még megvan, látom. Gyerekkorod
körömalatti piszok a satutalpon.
Nincs más hátra, menj az orrod után,
igazat szólj! Mondom, ne hazudj, érted?
Nem nagy cucc. Szökni se kell mindenáron,
de tegyél egy próbát!
Legyenek rablók, betyárok, lidércek, sorsrontók,
szóval félelmetes banda. Szegélyezze
iskola és börtön utad!
Orrod végig cövek.
Szinte látom, magadtól is kitalálod,
hogy változz szamárrá, és faljon fel
a cet. A végére tele a tarisznya,
lényeg, hogy a megfelelőre markolj rá,
belátás kerüljön
kezed ügyibe! Hass, alkoss, gyarapíts!
Járt utat a járatlanért sose, fabábú!
Hosszú még az út.

 

Farkas B. Szabina 1985-ben született Pécsett. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem BTK filmtudományi és esztétika szakán végezte, majd ugyanitt pedagógus mesterdiplomát szerzett. Azóta a fotó-, és színházművészet területén tevékenykedik. 2021 óta publikál, prózái és versei jelentek meg.