Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.

Ivan Wernisch versei

Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

 

 

Az utolsó nap

 

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött,

reggel felé trombitaszóra ébredtünk

 

Kaptam a hátizsákom, puskám,

és kitántorogtam a ködbe

 

A templom még világított. A dinamó működött

A szanitécek hordágyakkal futkostak

 

A sebesülteket bevitték, a halottakat ki,

és ott hagyták őket a sírok között

 

Az egyik bástyás, tornyos családi kriptában

telefon csörgött

 

Illatozott a cikória

 

Kettős sorba rendeződj, pihenj,

vársz, nemsokára itt a marsall-főherceg,

és beszélni fog hozzátok

 

A köd oszladozott, lehúzódott a talaj közelébe,

elfojtotta a kiabálást és a jajszót

 

A városból megérkezett egy motorkocsi,

üres koporsókat hozott

 

Aztán föltűnt egy dragonyos – kapitány a törzstől,

egyike azoknak, akik Szamarában olyan nyugodtan

ültek a babérjaikon –,

a csuklójáról kutyakorbács csüngött –,

 

föl se emelkedett a nyeregből,

csak felolvasta a parancsot

 

A Fenséges úr elfoglalt, elnézéseteket kéri,

és elismerését fejezi ki a tegnapi napért, még sok hasonlót

kívánva

Előre, bátor vadászok!

 

Föltekerte a papírt, visszadugta a ruhaujjába, szalutált,

megcsapta a lova hátsóját,

átugratott a bedőlt falon,

 

a nap kisütött, és a mezőkké

szelídített tenger csillogni kezdett

 

A nyárfákon túl és túl a Biesbosch, Svalove, Moerdijk

felé vivő úton

házak feketélltek,

fent a gáton egy szélmalom kereke forgott

 

 

A Volhov menti erdők, tél

 

Tornyuk a harckocsikhoz fagyott,

a géppuskák lőképtelenné váltak,

a robbanószerek csak sziszegni tudtak,

a puskát a kabát alatt kellett hordani,

 

de a tetvek, a tetvek úgy zabáltak, mint bármikor –

 

a szerelemre gondoltam, hogy ne gondoljak a halálra,

a halálra gondoltam, hogy ne gondoljak a szerelemre –

 

levelem érkezett Brüsszelből, amit még

júniusban adtak fel

 

 

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról

 

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm?

Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány.

Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester.

Az udvaron, találgatta egy másik.

Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester.

A bal lábán!

Hol a cipőm?

A holdbéli ember hatalmában, találgatta egy következő tanítvány.

Hol a cipőm!, kiáltotta Kadó mester, és tenyerével a kisasztalra csapott.

Az ön cipőjét most, mester, a Zöld szél földjének nyolc templomában tisztelik, vélte valaki.

Hol a cipőm!, kiáltotta Kadó mester, és öklével a kisasztalra vágott.

Az ön csodálatos cipője benne foglaltatik Ti mester tanításaiban, mester.

Hol a cipőm!, kiáltotta Kadó mester, és a botja után kapott.

És akkor egy tanítvány, alighanem az, akinek a helye a legközelebb esett az ajtóhoz, kiszaladt, behozta a cipőt, letérdelt a mester előtt, meghajolt a földig, megcsókolta a mester jobb lábát, és...

Itt a cipőm!, kiáltotta el magát Kadó mester, és jót húzott a bottal a tanítvány hátára.

 

 

Yün-men így szólt a szerzetesekhez

 

Yün-men így szólt a szerzetesekhez: Kérdezzétek meg tőlem, milyen az igazi igazság.

És az egyik szerzetes megkérdezte: Milyen az igazi igazság?

 

Yün-men így felelt: Mint a bot, amibe a budiban kapaszkodtok.

Hogyhogy, mint a bot a budiban?, akarta tudni az egyik szerzetes.

Na erről már inkább Arany Oroszlánt kérdezzétek, mondta Yün-men a szerzeteseknek.

 

 

 

Ivan Wernisch 1942-ben született Prágában, 2018-ban Franz Kafka-díjat kapott. Az egyik legjelentősebb kortárs cseh költő. Több mint 30 kötete jelenet meg, az első 1961-ben, legutóbb 2018-ban. A husáki normalizáció időszakában publikációs tilalom alatt állt. Hangjának szemtelensége Petrivel, elmélyült különlegesség-keresése Tolnai Ottóval rokonítja. Több kötetnyi válogatást állított össze a cseh költészet rejtett értékeiből, ami viszont Weöres Sándor hasonló törekvéseire emlékeztet. Út Asgábádba című kötete a 2019-es könyvfesztiválra jelenik meg a FISZ- Kalligram Horizontok világirodalmi sorozatában, Vörös István fordításában.

 

Vörös István fordításai