Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Forrás: www.suedtirol-it.com

Ismeretlen középkori szerző: Laurin rózsakertje (Részlet)

Úgy mondja el a hagyomány: / se borból, se márcból nem volt hiány. / Mármost Laurin belerakott / a kancsókba egy adag maszlagot. / Mihelyt ittak belőle, / mindegyikük ledőle. / A kis harcos nem habozott sokat: / megkötözte kezüket-lábukat.


A Laurin nevű törpekirályról szóló elbeszélő költeménynek sok változata maradt fenn. Népvándorlás kori történelmi emlékek keverednek benne elhomályosult mítoszokkal és varázsmesei mozzanatokkal. Laurin ellenfele, Dietrich veronai herceg alakjában felsejlik Theodorik gót király alakja, aki a nyugatrómai birodalom bukása után újra egyesítette Itáliát; a harcias törpék talán Dél-Tirol – a történet helyszíne – kelta őslakosságának emlékét őrzik; a kincsekben bővelkedő hegy valóságmagja a római kori aranybányászet lehet; Laurin láthatatlanná tevő ködsüvege a Nibelung-mondakörből lehet ismerős.

Ezúttal a költemény legkorábbi szövegváltozatából mutatok egy részletet. Ezt a szöveget, amely kisebb-nagyobb eltérésekkel több kéziratban is megőrződött, „Ältere Vulgatversion” néven ismeri a német szakirodalom. Az itt olvasható epizód előzménye: Dietrich veronai herceg és lovagjai elpusztítják Laurin törpekirály bűvös rózsakertjét. Laurin a lovagokra támad, de vereséget szenved. Színleg kibékül velük, és lakomára hívja őket a barlangjába, de valójában bosszút forral. Ezek után robban ki a föld alatti harc a törpék és a lovagok között. Ennek eleje van leírva az alábbiakban.

 

Laurin számára feladat:
asztalhoz ültetni az urakat.
Közben minden vitézkedő
ajándékot kap: arany, drágakő.
Megtiszteli őket Laurin, a kicsiny.
Étkektől csiklandozva íny.
1000   Nagyon finom, bőven elég:
nem lehet jobbat kívánni se még.
Ennél kiválóbb eleség
semmilyen király asztalánál sincs.
Ehhez járult számos csodás kincs:
aranyból a nagy és a kis tál,
a kancsó hegyikristály,
benne arany és drágakő.
Elefántcsonttal büszkélkedő
1010   az asztal, színaranyból a pántja,
amely a két asztallapot összerántja.
Amikor aztán ittak-ettek,
és nagy vidáman beszélgettek,
félrevitték az asztallapokat.
Énekeltek és szavaltak sokat
a vendég urak örömére.
Hegedű zendült fel végre,
hogy húr és énekszó fülekbe döngjön,
és visszhangozzék hegyen-völgyön.
1020   Ismét mulatni kezdett körbe-körbe
sok kedves kicsi törpe.
Laurin pedig ezalatt
Künhild úrnőhöz odaszaladt.
Így szólt: „Feleségem, te drága,
el ne múljék lelked boldogsága!
Okos tanácsot nekem adj!
Szívem szomorúsága nagy.
Amit tettek velem a lovagok,
attól, amíg élek, sírni fogok.
1030   Elpusztították rózsakertemet.
Sőt, egyikük arra vetemedett,
hogy az arany szalagot sárba taposta,
nekem nagy bánatot okozva.
Azt hittem, hogy bosszúm el nem marad,
csakhogy a bűvös nadrágszíjamat
Dietrich úr elmetszette,
és minden erőmet elvette.
Ha nem jön Dietlaub segítsége,
akkor életemnek is vége.”
1040   A királyasszony válasznak gyürkőzött:
„Dietrichet pedig le nem győzöd.
Mérd fel, vitézem, az erődet!
Figyelmesen hallgasd a nődet.
Másféle csapást mérj rá bőven,
hogy békén hagyjon a jövőben.
Most viszont esküvel fogadd,
hogy őt megölni nem fogod!”
Esküt erre Laurin letett.
Ujjára arany gyűrűt ültetett.
1050   Jobb kezén jelölte ki a helyét:
így nyerte tizenkét férfi erejét.
Visszanyerte, ami lett oda.
Hát ez valóságos csoda!
Majd sógoráért küldetett.
A bajnok nem késlekedett:
1055A   sietett, ahogy bírta a lába
a fűthető hálószobába.
Laurin így szól – azt hiszi, jókor –:
„Szívem csücske, te drága sógor!
Ha társaiddal szembefordulsz,
1060   minden vagyonomba beléhullsz.”
Felelte Dietlaub, a vitéz:
„Inkább vagyok meghalni kész,
semhogy legyek társaim árulója.
Kincseden osztozzon veled a gólya!”
Laurin haragos szava metsz:
„Addig innen ki nem mehetsz,
amíg jobb belátásra nem térsz,
és a kincsemből szívesen kérsz.”
Sógorát bezárta: reteszt vetett
1070   az ajtóra, és odasietett
a parányi lovag,
ahol mulatnak az urak.
Úgy mondja el a hagyomány:
se borból, se márcból nem volt hiány.
Mármost Laurin belerakott
a kancsókba egy adag maszlagot.
Mihelyt ittak belőle,
mindegyikük ledőle.
A kis harcos nem habozott sokat:
1080   megkötözte kezüket-lábukat.
Bedobta őket egy pincegödörbe.
Ott hevernek ájultan, összetörve.
Ott hevernek fogságba vetve.
Szabadulniuk hogy is lehetne,
ha Laurin ásta nekik ezt a vermet?
Dietrich olyan forró haragra gerjed,
hogy lehelete éget:
elhamvasztja kezén a köteléket.
Társait is kiszabadítja.
1090   Enyhül végre a fogság kínja.
Arról kezdenek tanácskozni:
mi mindent kellene okozni,
hogy jussanak fegyverük birtokába?
Az el volt zárva a hegy fokába.
Így intézte görbe
szándékkal a sanda törpe.
Félelmek közt hever a kis had,
amíg a reggel fel nem virrad.
Künhild úrnő eközben észrevette,
1099A   hogy bátyját valaki foglyul ejtette.
1099B   Dietlaub a fűthető szobában ott van.
1099C   Húga dúlt lelkiállapotban
1099D   odasiet, kezében mécses:
1099E   így az ajtót kinyitni képes.
1099F   Aztán a mécsest eltakarja:
1099G   hogy a törpék meglássák, nem akarja.

……………………………………………

 

  1. Félrevitték az asztallapokat: az asztal nem tartozott az állandó berendezéshez, ahhoz túl sok helyet foglalt el. Étkezés után kivitték az asztallapokat és a bakokat, amelyeken a lapok feküdtek.
  2. gyűrű, „vingerlein”, szó szerint „ujjacska”: egész ujjpercet lefedő gyűrű, ellentétben a szerényebb karikagyűrűvel. A 1133. sorban „ujjacska-gyűrű”-nek fordítottam.
  3. fűthető lakószoba, „kemnate”: kandallóval vagy tűzhellyel („kamin”) felszerelt lakóhelyiség. A legtöbb szobát nem fűtötték.
  4. úgy mondja el a hagyomány, „alz wir ez horn sagen”: szóbeli hagyományra való utalás. Talán a korabeli énekmondók mesélték Dietrich és Laurin történetét. Később, a 1194. sorban egy közelebbről nem ismert könyvről is szó esik.
  5. pincegödör, a koppenhágai kéziratban „kerat”, ami szemétdombot, de akár emésztőgödröt is jelenthet; a két másik fő kéziratban „kerker”, vagyis tömlöc. Valószínűleg mindkettő szövegromlás, és a később olvasható „keller”, azaz pince a helyes.

1086-1087. A koppenhágai kéziratban itt szövegromlás miatt értelmetlen a mondat. A két másik fő változat szövegét vettem át, de így is meghökkentően groteszk a fordulat.

  1. amíg a reggel fel nem virrad: nem tudom, hogy egy vaksötét pincében, amely különben is egy hegy belsejében található, hogyan lehet megállapítani a reggel felvirradtát.

1099A-G: a koppenhágai kéziratban itt súlyos szövegromlás és valószínűleg több sor szöveghiány van. A pommersfeldeni értelemszerű változatot fordítottam.

 

(Fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Márton László)

 

 

Márton László 1959-ben született. 1984 óta számos könyve jelent meg, főleg regények és drámák. Műfordítói érdeklődése az utóbbi húsz évben a középkori német irodalom felé fordult, lásd: Walther von der Vogelweide összes versei és A Nibelung-ének. A Laurinról szóló elbeszélő költemény készülő fordítása ezek sorába illeszkedik.