Gerőcs Péter prózája

Részletek

Az írás a Fiatal Írók Szövetsége Krúdy-impró projektjének részeként készült.

Gerőcs Péter 1985-ben született Budapesten. Békés Pál-díjas író, esszéista. Legutóbbi könyve Árvaképek címmel látott napvilágot 2018-ban a Kalligram Kiadó gondozásában.

Szekszárd felett az ég

Höhringer-Obádovics Kálmán egy reggel a suszterájában ébredt. Nem értette, hogy került oda. Erős meggyőződése volt, hogy előző nap az ágyában találta az álom, ahogy rendesen szokta. Ezen kívül, ahogy értelme lassan körbepislogott a félhomályban, egyre több szokatlan részletre figyelt fel.

Bekecse sűrű füstszagot eregetett magából, sőt, miután végigsimított a száján, nem találta a helyén a bajszát. Pedig az mindig is ott díszelgett. No, ez már bizony nem tréfadolog! Belenézett a tenyerébe: a tenyere, az alkarja csupa korom. Rosszat sejdített.

Felállt, hogy kiszaladjon az utcára, de rögtön vissza is huppant a székbe, és egy erős görcs úgy megcsavarta a tüdejét, hogy hangos krákogásba, harákolásba kezdett. Köpött is jó nagyokat.

Lassan, erősen figyelmezve a mozdulatok sorára, fölemelkedett a suszterszékből, és kidülöngélt a kis ház kapuján.

Szekszárd egén szürke pernyét fútt a szél. Kálmán uram megvakarta kopaszra pörkölődött fejét. Valami rémlett neki, de csak úgy, mintha sűrű fekete füstkötegeken át látná a tegnap történéseit, és amit a füst kötegei értelmének némileg látni engedtek, az… „hogy a bitang úristenit!” – ordította el magát Kálmán uram, és elindult a községháza felé, ahová előző nap a mozgóképszínházat rendezték be.

Az történt ugyanis, hogy a veje elszökött a lányától, és összeállt egy szegedi nőcskével, méghozzá a mágnás mozgóképszínház-tulajdonos Sükösd Álmos lányával. Aba Sámuel, akinek Kálmán uram szerint csak a véletlen folytán egyezik a neve egy régi magyar királyéval, olyan alávaló bitang, hogy előbb újdonsült apósjelöltjének, Sükösd Álmosnak a bizalmába férkőzött, majd részvényes is lett Álmos úr egyik mozijában, aztán újabb mozgóképszínházat nyitott, végül pedig tönkre tette a becsületben megőszült férfit.

De mindez még semmi!

Nemcsak Álmos tekintetes urat tette tönkre, sőt, talán adósává is, de a lányát is teherbe ejtette, majd faképnél hagyta. Hogy honnan tudja mindezt Kálmán uram? Aba Sámuel épp a minap magyarázta el neki a részleteket, és azt is, hogy soha nem szeretett ő mást, csak Kálmán uram egy szem lányát, az Icukát, sietett is haza Szegedről, nagy vagyonnal batyujában, hogy a Hőhringer-Obádovicsékhoz méltó életet tudjon biztosítani végre a lányának. A meglepetés pedig, amivel Szekszárd városának magas rangú tekintélye bizalmát óhajtotta visszaszerezni, az ünnepélyes vetítés volt. Mozit akart ugyanis nyitni a bitang az ő városukban is!

Kálmán uram végre emlékezett. Csakugyan! Előző este gyűlt össze a községházán a város színe-java, csakhogy a mozit, a vetítés alatt valaki felgyújtotta, a kapukat pedig elreteszelte.

Kálmán uram értelmében megkondult egy vészharang: „Szekszárd lakói meghóttak?”

Csakugyan, az utcák teljesen néptelenek voltak. Még Sanda Ábel húsboltja sem nyitott ki ezen a napon.

A törzse kissé előredőlt, kacsázó lábai egyre szaporábban vitték a községháza felé, ami bizony, látta meg Kálmán uram, úgy leégett, mint a csillagszóró.

Kálmán uram lecövekelt a kapu előtt. Lenézett előbb az egyik, aztán a másik lábára. „Lóduljatok, bitangok!”, de azok a lábak nem lódultak. Még csak az kéne, hogy Kálmán uram lánya, az unokái, vagy titkos szeretője, netán a lelkész elszenesedett porhüvelyét találja meg odabent. Nem, azt már nem!

Megfordult, és amennyire tudott, visszasietett a háza felé. Pontosan tudta, mit kell tennie. Előállítja a kocsit, a lovat, és megkeresi a szegedi gyújtogatót, ezt az álmos kis tömeggyilkost. Ezt a népirtót, ezt a… Kálmán uram már robogott is Szeged felé, minthogy gondolatai csak nagyon lassan haladtak előre.

Pár óra múlva csakugyan átgurult Szeged határán, és ahogy tehette, ráordított valakire, hogy mondaná meg neki, hol rejtőzik az az utolsó… vagyis hogy merre találja Álmos urat.

A Sükösd Álmost? Kérdezett vissza a megszólított.

„Azt, azt.”

Kálmán uramat útba igazították, amit csak riasztó megjelenésének köszönhetett. Ha bajsza már nem is, a szeme csak most szórt igazán parazsat.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Szeged becsületes polgára, miután a korom képű, ordibálva hadaró ámokfutó megállította, elsietett a csendőrségre, és bejelentést tett.

Kálmán uram megállt Sükösd Álmos háza előtt, és vasdurungjával, amit indulásakor figyelmesen maga mellé ültetett a kocsin, hangosan verni kezdte a kovácsoltvas kapuzatot.

Gyere ki te kurvapecér! Te embergyilkos! Te hóhér gazember! Megeszlek, mint egy lelőtt kutyát! Felgyújtom a házadat.

Sükösd Anna álmosan elhúzta a függönyt. Ismered ezt az alakot?

Nem, válaszolta a férje.

Nem alkalmazottad?

Nem hiszem.

Nem adósod?

Arról sem tudok.

Megbosszulom Szekszárd vörösen izzó egét, te szarházi! Fel foglak gyújtani a családoddal együtt! Fel foglak gyúúúj…

Sajnos ezt Kálmán uram már nem mondhatta végig, mert a csendőrök hátulról megragadták, és karját átnyalábolva, betuszkolták egy kocsiba, végül elcsattogtak vele.

Kálmán uram így nem állhatott bosszút Sükösd Álmos mozgóképszínház-tulajdonoson, ám a szegedi csendőrség nagyon hamar jobb belátásra is bírta. Miután elmesélte az ügyeletes tisztnek a történteket, az csak ennyit kérdezett.

Kedves Uram! Utána fogunk nézni a szekszárdi tényállásnak. Egyet azonban mondjon meg nekem. Ha mindenki be volt zárva a községházba, maga hogy élte túl a gyújtogatást?

A kérdés Kálmán uram értelméről egyszerre elfújta a pernyés füstkötegeket, emlékei kivilágosodtak. Odalépett a csendőrtiszthez, kirántotta pisztolyát, és mielőtt az mozdulni tudott volna, fejbe lőtte magát.

Szegény Kálmán uram így már nem gyújthatta föl, nem vághatta ketté, nem verhette péppé Sükösd Álmost, így neki már csak sovány vigasz, hogy körülbelül hat hónappal később, talán náthában, Álmos úr egy napon meghalt.