Száz Pál prózái
- Részletek
(A szerző fotóját Laki-Lukács Boldizsár készítette, galéria nyílik a szerző felvételeiből)
Száz Pál 1987-ben született Pereden. Író, irodalomtörténész. 2013-ban diplomázott a pozsonyi Színművészeti Egyetem rendező-dramaturg szakán. Azóta a pozsonyi Comenius Egyetem doktorandusza. Első kötete, az Arcadia 2011-ben jelent meg, második novelláskötete Halott föld halott lányok címmel 2013-ban, szintén a Kalligram Kiadónál. Az Irodalmi Szemle szerkesztője.
A telepíttís
phytoenigma
A telepíttís kéccsígës válókozás. Asz mindíg nagy változás követi. Mer kituggya, hogy meg-ë marad a növíny. A embër fogja a egísz tövet, nos kiásso, máshun elűteti. Van ami sikerűl, van ami nem. Öregapád fákot telepítëtt a kertyibe. Legjobb a vad, mer azt meg lëhet szëlídíttenyi, de ha a szëlíd visszaszorúl abbú má nem lësz fa, csak csök. Még söprűnek való is csak nehezen! Így osztán a sënkifőggyirű a Feketetó mellű vagy a Övelaposrú mëg a Këllécs alú hozott vadkörtít, vadalmát, kutyaszëmű szívát, hogy követkëzőbe kikeletkor beójcsa. Az könnyen megmaratt. Mëg be is fogatta a ójtvánt. Telepítëtt mindënfélét, oszt ójtotta, mindbű más lëtt, mind vót. Telepítëttík rígën a nípet Maradon is, othoniakot kivittík idegënbe, idegënëkët behozták. Mer visszamënnyi nem lëhetëtt, gyükeret köllött eresztenyi. Osztán keverëdëtt a níp. Mëllik megillett, mëllik ēvadút, mëllik megszëlídűt, mëllik termëtt, mëllik kiveszëtt. A legjobb almát Öregapád portájján az a fa terëmte, amëllikbe almát és amëllik vadkörtefa vót. Igën jó tő vót az nëki, olyan mílre lemëntek a gyükereji, aszájbo is ződēt. De én aztán meg nnem mondom, almafa vót-ë. Mer ha almát is termëtt, csak vadkörtefa vót a töve! Így keverëdëtt a níp.
A ójtás
phytoenigma
Ójtanyi a legjobb a Gyümőccsóttó Boldogasszon napján. Vagy utánno, attú függ, mennyire vannak a jóidők. Mer a kikelet hideg még, ëccsëpp idő kő a fáknok, hogy megindújjon bennük a lílek ereje. A ójtóvesszőt mëg legjobb még a kikelet előtt levënnyi, má Gyertyaszentöllő Boldogasszon napja után, mer akkor má íbredëzik a főd. Vízhajtás kő lënnyije, az tele van nyövekvíssē, de termő rügynek nem szabad rajta lënnyie. A legjobb a vad tőbe ójtanyi. Cigáncsërësnyébe mongyuk. Az a kökíny. Mer azt a dér írleli, télën minha talánád. Mer keserű a kökín mind a cigányílet, monta a Bélus. Meg osztán a kökínbe ójtott fa nem nyőll meg igën magosra, nem kő utánno geneszkënnyi. A vattőbe jobban megilled a szëlíd. Mer ha összeházosonnak, má ëgy test lësznek! Kökínbe lëhet ójtanyi szívát, kajszibarakcot, őszibarakcot, ringlót. Mindën a magon múlik! Csonthéjjas a csonthéjjasho, aprómagú a aprómagúho. De jó ám a kutyaszëmű szíva is. Cigánszívánok is mongyák. Abbú lëtt Öregapádnok a legjobb ringlószívájjo, Sebësbű hoszta. Megmelengette a āgusztusi nap, olyan vót, mind a nëktár, hullott a fárú, mind a manna! Pájinkánok is jó vót ám, Öregapád tëtt bele ëccsëpp ezërjófüvet, métát, tisztesfüvet, olyan vót, mind a orvosság! Osz nagymírtíkbe mëg gyóccër, akkora, hogy beleszídűsz. Oszt hőbölöghecc a kocsmábo, hogy ez a szíva jó szíva, be van tűle az embër jó szíva! Jól termëmnek ezëk a fák, nem háklissak, mind amikët a kertíszbódba vësz a zembër, mer vad tőrű vannak, csak többet kő nyírnyi őköt, de aztán a fák főlázonnak, vadoncot hajtnak a tőrű. Azokot tavasszā le kő vágnyi. Így is tëtt Öregapád. De ēre főlázott a fa. Nem teccëtt nëki a rencer. Mer igën nyírta. Fokta magát, nem akart terëmnyi! Ami termëtt is, megrohatt, mielőtt megírt vóna. Mit vót mit tënnyi, kivágni sajnáto, meg köllött hannyi a vadoncokot. Ahogy azok nyövekëttek, ëgyre jobb lëtt a termís. De ëccërcsak láss csudát, ēkezdëtt terëmnyi a vadonc is. Így osztán āgusztusba ringlószíva termëtt, szeptembërbe mëg, mire a leírëtt, lëtt kutyaszëmű szíva. Így mëgy ez, a vad befogaggya a szëlídet, de a vadoncnak is meg kő hannyi a úttyát, akkor terëm a szëlíd is. Monta a Béluska.
A három galajfű
phytoikon
A galajfű a asszonyílet segëdelme, Szűzmárjo füve, anyák vígasza, özvegyëk támosza, lëányok öröme, gyerëk egíssíge. De három galajfű van ezën a teremtëtt világon, ëgymást követve nyínak, asztán ēszáronnak nyomba. A ēső a ragadócsgalaj. Az ződűll ki kikeletkor leghamarébb a fák tövibe. Aki a ragadócsgalaj leviē íll, megtisztúll a teste a kórságoktú, helyreáll a rend, a rencër. Asszonbajra igën jó. Vagy álopotosoknak, szülís után legyëngűtt anyáknok. Ha nyőtelen a gyerëk, hogy megerősöggyön. Lánko virágját illatossan tarcsa. Ez jegyzi a szíp Szűzmárjácskát, aki hajadonkorábo a templomba szógát a papná, míg a Szenjózsëf ē nem vëtte. Ezt a ragadócsgalajt csak addig érdëmës szënnyi, mielőtt ēkezd virágoznyi, míg úgy térgyig ír, addig jó dús, levesës. No még levest, vagy inkább főzelíkët is lehet belülle csinányi, tavaszi levercsígre igën jó. Esztán ēvadúll, ēburjánzik, kúszik mindënre, nyár közepe előtt má ēszárod. Nem marad más őszre mind a gaz, mëg azok a kis bigyók, a magjai, beleragad a lajbiba. De mire ez ēszárod kezd virágoznyi a fehírgalaj. Ez apróbb, nem is ragad, kis fehír virágoji vannak. Ez a szülőanya segëdelme. Szűzmárjo is azzā bíllőte ki a Kisjézus jászolát. Öreganyád is azt rakta mindíg a Boldogasszony ágyábo. Tëjájjo anyánok, fürdőjje babánok, igën jó! Ápójja a szípsígët, hamvas lëssz a bőr tűle, ētünteti a kilist, orodrú a ripacsokot, monta Öreganyád. Osztán ez is ēvirágzik, ēszárod. Nyár közepin virágzik vígű a sárgogalaj. Ennek apró víkon tűleveleji vannak, sárgo virágfürtyeik meredëznek, mind a kalászok! Mer kalászírískor virágzik. Ezér a anyák virágjo. Ennek a galajnak keserű a íze, mind a anyák szíve. Tejet fakaszt, megindíccsa a szülís után, rendbehozza a asszonyi dógokot, vagy kimaradozásná is, amikor virágzik ē a asszonyvirág. Öreganyád, mikor ótotta a tejet, galajvirágot tëtt a tejbe. Ez a galaj a asszonyok titka, Márjácsko segedëlme. Olyan keserű vót, mind özvegy szíve, mikor sírbatëtte Krisztusurunk szentfiját. Mossegíccsmeg Márja, óirgalamas szűzanya, keservita búnakbajnak eloszlatnyi vanhatalma. Hummáembër nemsegíthet, ateerőd nemtörikmeg. Hunaszüksíg kínnyanagy, mutasmeg, hogy anyánkvagy. Mossegíccsmeg Márja, óirgalmas szűzanya. Ammën!
A bűnök meséje. A birtoklás. A fák. A Kajin mëg a Ábël.
phytoanekdota
A rígi világbo még mindën erdő vót. De ammá igën rígën, még Ádámatyánk idejibe vót. Mer a Kajin vót a ēső favágó. Ëccër kitaláto, te Ádámatyánk, vágjuk má ki őköt, minek ennyi fa, égre së látnyi ki. Vágjuk ki, kétkezi munkávó kő má itt a sënkifőggyin a pízt keresnyi, mer nem termëtt má csak úgy istennevibe, hanem izzaccságod verejtíkivē. Vágjuk ki, në nyőjjön csak úgy a istenkedvire, hagy terëmjën a főd nëkünk. No akkor lëtt Ádámatyátoknak is portájjo. Mer avvót a ēső, aki kicsorbította kerek evilágot, leszakasztott ëgy darabot belülle, oszt asz monta, emmá pedig a én fődem. Attú kezdve ammá nem a sënkifőggye vót. No akkor kimënt a Kajin mëg a Ábël, két tesvír, aszonta Kajin, több főd kő hogy terëmjën. Jó hasznot kő hajtanyi. A Ábëlnek mindëggy vót, mer az pásztor vót, hogy hun legētet, Kajin meg paraszt, köllött a főd. Osz mikor gyütt a áldomás ideje, sajnáto a tiszta búzát Atyámteremtőmtű, a gyomosbú, nyőtelenbű, mëg a csünt termísbű áldozott. Bëzzëg a Kájin odaatta maszületëtt bárányoi legjavát, nem sajnáto, lësz még majd. Szípen szádogát fő a füstye, a Kajiné mëg füstőt, mind a nyëhëra, tereszkëdëtt, bolgott a mezőkönn. No akkor ugyi kimënnek, Kajin nëkifogott fát vágnyi, osz víletlenű a Ábëlt taláto ē. Mer mindnt magánok akart. Így osztán Kajin bűnibű kisarjatt a birtoklás, a háborúk, a hatalmaskodás. Emmá a én fődem, monták a királyok, oszt osztoszkottak ëgymás között. Fölosztották ëgymás között a fődet, szíjjēszakították a világot, ëgymásnok kűttík a nípekët, mënt a verekëdís, háboruság. Mer nem érdëkli a királyokot, hogy milyen níp lakik a főggyin. Csak jó hasznot hajcson. Oszt húzogatták a határokot, énfődem, énfődem. Nem érdëkli a elftársokot mit term a főd, csak terëmje a pízt. A níp mëg maj főszëdi a Szenjéerdének. Húzogatták fölöttünk is a határokot, oszt hun ennek a főggyirre kerűtünk, hun annak. Pedig nem mozdút Marad a főd szinirű, csak a határ, mëg a front gyütt be, mëg a rossz idők. Rígën vót, igaz së vót, fődér folyt a vír Kajin idejitű, mer a bűnbe van a birtoklás. Hány esetët lëhetëtt hallanyi a rígi világbo is. Mënt a áskállódás, útákodás, përëskëdís, kisëmmizís, harácsollás, garasoskodás, rablás, gyilkollás, gyűlőködís. Szökösfërit kisëmmiztík, Lébust vittík a lábërbe, Öreganyádnok ēvëtte a gyámjo a árvopízt, Öreganyád kërësztannyát kitelepítëttík, Öregapádnok ēvëttík a főggyit, marhájját. Köllött mindën a közösbe. No annyira akartak ezëk a elftársok közöskönnyi. Nem lësz birtoklás, nem lësz magángazdákodás, mindën mëgy a közösbe, níptű a nípnek. Nos lófaszt, mer álombácsi zsebibe. Abbú híztak a komunistagrófok! No víge is lëtt a birtoklásnok, mer má sënkinek nem lëtt sëmmije. Ëccëribe mind álomi fődek vótak. Még a papfődek is. Öregapád Öregapja idejibe mënt a fődosztás. Mindíg csak a osztozkodás. Mindën a pízér. A szentëkët mëg üldöztík. Mer azok kiprédikáták. Nem bírta ēvisēnyi ikët a bűn a szivükbe, vittík a lágërbe megfesztíttetnyi ikët. No, a nincstelentű nem lëhet ēvënnyi sëmmit, csak a íletit. Mer ha az nemvóna, nincstelen së lënne. Mer Krisztusurunk monta, në szógájjátok aranbálványoknak, ne imággyátok a pízt, mer ëccërre nem lëhet két urat szógányi. Így is vót, cserékëztek a grófok, mer változtak a rencerëk, osz mégis ugyanúgy szógáták. Mer má Kajinatyánk is a aranbálnánnok áldozott, a pízt imátto, Ábëlatyánk mëg a Atyámteremtőmnek. Hány bárán víre folyt Ábël ideje óta?! Nincstelen mámo má a termíszet is, alig van má erdő. Ki lëtt vágvo mindën, beszántvo, mer köllött a főd. Termëtt a píz. De a főd nem jojó! A főd maradi. Ki fog az ëccër merűnyi a hitetlenyëk keze alatt. Mer azoknak nincs a fődhö tudományuk, csak a pízhë, mer birtokónyi akarnak, de a gondoznyi nem tunnak. Ahun a Kajin jár, mindíg csak a baj marad utánno. Így osztán a termíszet a legnagyobb nincstelen. Mer mindëne megvan, csak píze nincs. Nem lëhet sënkijé. Neve is mongya, nincs nëki a nincs. Atyámteremtőmé mindën. No ha maj ēkűdi a fiját Szemmihál napján a árëndáér, számot adunk, hogy gondoztuk a főggyit. Vagy a nyájját. Mer ēgyün itínyi íllőköt és hóttakot, és országánok nem lëssz víge, ammëny. Akkor gyün ē a utósó rencërváltozás. De ez má nem rencër lëssz, hanem rend, akkortú má olyan lëssz mindën, mind a Paradicsomkerbe! Mer ammég nem vót lekerítve, kerek e világ vót a! Olyan fák fognak nyőnyi benne, hogy olyant kípzēnyi së tudunk. Nem lësz píz mëg halál. Akkor erdő lëssz mëgin a világ, mindën terëm istenkedvibe.
